
A Makariás-házban valósulhatna meg a projekt
Fotó: Boda L. Gergely
A vidéki diákok felzárkóztatása, szakkörök, illetve előadások szervezése a célja annak a marosvásárhelyi civil kezdeményezésnek, amelynek megvalósítása egyelőre helyhiány miatt akadozik.
2017. március 22., 18:182017. március 22., 18:18
A Pethő László mérnöktanár által elindított civil kezdeményezés Marosszék V–XII. osztályos érdeklődő, tanulni vágyó fiataljait szólítaná meg, mégpedig hármas tevékenységi céllal.
„Sajnos a vidéki iskolákban tanuló diákok jelentős tudáshiánnyal jelentkeznek a városi középiskolákba, ezért számukra komoly segítséget jelentenének a felzárkóztatási tanfolyamok, de emellett bárki számára konzultációkat, érettségire való felkészítőket tartanánk, például román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, matematikából, fizikából, informatikából. Továbbá magyar nyelvű szakköröket szerveznénk a diákoknak, elektronikából, informatikából, barkácsolásból, fotó és modellezés területén, robottechnikából. A harmadik pillér pedig az ifjúságot érintő témákban előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket szervezni, például a szülő–diák kapcsolatról, szülőföldünk történelméről, erkölcsi nevelésről, a szenvedélybetegségekről” – mondta el lapunknak a kezdeményező.
Mindehhez két berendezett teremre lenne szükség vetítési lehetőséggel, számítógéppel, táblával, asztalokkal, székekkel, Pethő László szerint ugyanis lennének
és önkéntes alapon is lennének támogatóik.
Fotó: Boda L. Gergely
Megtudtuk, a kezdeményezést felkarolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke és a református egyház is, így helyszínként korábban felmerült a hajdani Szent György utca, jelenleg Forradalom utca nyugati során, a benzinkúttól nem messze a főtér felé található Makariás-ház. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az épületegyüttest a magyar állam támogatásával felújítják, ide költözik a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző Iskola, és helyet biztosítanak a Magyar Tanulók Házának is. A terv közben változott, Budapest ugyanis idén az óvodákat és napköziket támogatja, így a Makariás-házat is ennek megfelelően alakítják át, és csak részlegesen újítják fel.
„A marosvásárhelyi Gyermekek Házában tartanak szakköröket, de csak román nyelven, a mi kezdeményezésünk pedig ennél több szeretne lenni.
hiszen a vidéki szülőknek ritkán van lehetőségük pótórát fizetni a gyerekeknek, ezért nálunk ezt nyugdíjas tanárok önkéntesen vállalnák, csakhát egyelőre helyiséghiánnyal küzdünk” – tájékoztatott Pethő László.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!