Január 25-étől a nyugdíjasok igényelhetik a kedvezményes üdülési jegyeket. A Maros Megyei Nyugdíjpénztárnál az első napon nem volt annyi igénylő, mint a tavaly, ami annak tudható be, hogy megváltozott a rendszer, ami alapján kiosztották a jegyeket.
2010. január 25., 13:272010. január 25., 13:27
2010. január 25., 19:592010. január 25., 19:59
2010-től kezdődően már nem annak van előnye a kedvezményes jegyek odaítélésénél, aki hamar leadja az igénylését. Három kritérium alapján határozzák meg, hogy ki jogosult, és ki nem a jegyekre.
Azon személyek, akik az elmúlt két év valamelyikében már éltek a lehetőséggel és üdültek kedvezményesen, kevesebb pontot kapnak. Aki mindkét évben nyaralt kedvezményesen, az nem kap egyetlen pontot sem. Azok, akik még nem voltak részesei a programnak, előnyt élveznek, mivel ők több pontot kapnak.
Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.
A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.
Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.
Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.
Bő két napos szünet után újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban. A jó hírt a város polgármestere jelentette be vasárnap este a közösségi oldalán.
Jelentősen csökken a Korond-patak vízének sótartalma az elmúlt időszakban – tájékoztat a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, amely arról is beszámolt, hogy kiszedték a Kis-Küküllőből a döglött halakat és halivadékokat mentettek.
A vasárnap esti vízminták eredményei függvényében döntenek a dicsőszentmártoni vízüzem újraindításáról – nyilatkozta a Székelyhonnak vasárnap reggel Sipos Levente, az Aquaserv igazgatója.
Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.
Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.
Bizonytalan ideig vezetékes víz nélkül maradnak a dicsőszentmártoniak és a környékbeli települések lakói. Pénteken egy újabb település, Küküllőszéplak is központosított segítséget kért. Az illetékesek keresik a megoldásokat.
szóljon hozzá!