
Mire lesz elég ez a pénz idén? Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kovászna Megye Tanácsa 212 millió lej elosztásáról döntött legutóbbi, rendkívüli ülésén. A helyi önkormányzatoknak járó összegek alapján idén a községek több pénzből gazdálkodnak, tíz községnek ötmillió lej felett lesz a bevétele.
2019. március 24., 17:042019. március 24., 17:04
2019. március 24., 17:172019. március 24., 17:17
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: ez az első év, hogy a személyi jövedelemadó teljesen helyben marad, azonban az elosztás szabályai, képletei változtak, ezért
Tavaly mindössze 5,7 millió lejt osztott vissza a megyei önkormányzat.
Idén a személyi jövedelemadó 60 százaléka a helyi önkormányzatoknál marad, 15 százalék a megyei önkormányzatnál, 17,5 százalékot a megye oszt szét megadott képlet alapján, 7,5 százalékot szabadon oszt vissza, a helyi költségvetések kiegyenlítésére.
A megadott képlet szerint elosztott 17,5 százalékot kitevő összegből a megye városai nem kaptak.
„Emiatt a városoknak 7,5 százalékos összegből lényegesen több pénzt juttattunk, abból a megfontolásból, hogy a városok az adott kistérség motorjának számítanak.
– részletezte Tamás Sándor. Idén a megyei utak nyári és téli karbantartására Kovászna megye 19,16 millió lejt kapott, ez a tavalyi összegnek több mint kétszerese. A helyi önkormányzatoknak járó összegek alapján idén a községek több pénzből gazdálkodnak,
Tamás Sándor elmondta, leghamarabb április végén tudják elfogadni a megye költségvetését, addig tart a hivatalos procedúra.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
szóljon hozzá!