Hirdetés
Hirdetés

Idén is tankönyvhiányra kell számítani iskolakezdéskor

Leginkább a hatodikos diákok tankönyvellátását akadályozza az alkotmánybírósági „embargó”

Szinte biztos, hogy az ősszel kezdődő tanévben ismét megkésve vagy egyáltalán nem kapják meg új tankönyveiket az általános iskolások, ugyanis az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a törvényt, melynek értelmében államosították a tankönyvkiadást. A pedagógusok már meg sem lepődtek a kialakult helyzeten.

Széchely István

2018. július 24., 10:002018. július 24., 10:00

Az alkotmánybíróság indoklása szerint a jogszabály helytelen besorolása miatt megszavazásakor fordított sorrendben került a két ház plénuma elé – a képviselőház helyett a szenátus volt a döntő fórum –, ugyanakkor egyszerű többség helyett abszolút többséggel szavazták meg.

Az alkotmánybírósági döntés miatt leáll a nyomtatás az állami tankönyvkiadónál, így tanévkezdésre szinte biztosan nem érkeznek meg az új tankönyvek az általános iskolákba.

Hirdetés

A megrendelések alapján a román nyelvű tankönyvek már megérkeztek az iskolákba, hiány az 5–6. osztályosok magyar nyelvű tankönyveiből lesz, ha megkésik a nyomtatás – tájékoztatott Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. Hozzáfűzte, emiatt nehezebb lesz az oktatás, de a tanterv alapján a pedagógusoknak le kell tudniuk adni a tananyagot. Megjegyezte, minden évben gondok vannak a tankönyvellátással, most azért, mert alkotmányellenes a tankönyvkiadás államosítása, amikor viszont közbeszerzést írtak ki a nyomtatásra, azért késtek, mert a vesztes cégek óvásai miatt a végtelenségig elhúzódott a folyamat.

A magyar tankönyvek eleve késnek

A legrosszabb helyzetben a kisebbségi nyelveken tanuló diákok vannak: mivel a tananyagot le kell fordítani, ezekbe az iskolákba még normális esetben is tanévkezdés után érkeznek meg a tankönyvek

– tudtuk meg a tankönyvekért felelős tanfelügyelőtől. Sipos István elmondta, a hatodik osztályosoknak még csak az új román nyelvű tankönyvekből tudtak rendelni, mert a tananyag magyar nyelvű fordításai még nem készültek el. Jelentős elmaradások vannak ugyanakkor az elemisták tankönyvellátásában is.

„Így sokkal nehezebb”

„Tavaly az ötödikeseknek egyáltalán nem érkeztek magyar nyelvű tankönyvek, most várjuk a hatodikosokét, de tudjuk, hogy azok sem fognak megjönni. Nem örülünk ennek, hiszen így sokkal nehezebb az oktatás, de megoldjuk” – fogalmazott Gábos Anna. A székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola igazgatója elmondta,

tavaly mindössze egy-egy román nyelvű tankönyvük volt az ötödikesek tananyagából, a pedagógusok az alapján tartották meg az órákat a tankönyv nélkül hagyott diákoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
Hirdetés