Fotó: Boda L. Gergely
Idén is megszervezné a Természet az életért címet viselő vetélkedőt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Az erről szóló határozattervezetet május 19-ei ülésén tárgyalja a Marosvásárhelyi Helyi Tanács.
2011. május 18., 14:302011. május 18., 14:30
2011. május 18., 16:142011. május 18., 16:14
A dokumentum értelmében 2011-ben ugyanannyi pénzt szánnának a versenyben részt vevők díjazására, mint 2010-ben, vagyis 7500 lejt. „Figyelembe véve, hogy egyes lakosok érdektelenségből nem tartják rendben a környezetüket, nem gondozzák a hozzájuk tartozó zöldövezeteket, javasoljuk a verseny folytatását, hogy egészséges és szép zöldövezeteink legyenek” – áll a tervezet indoklásában.
A megmérettetésre, amely június 15. és október 31. között zajlik, a lakótársulásokon kívül magánszemélyek is beiratkozhatnak. Az öttagú zsűri havonta meglátogatja a résztvevőket, és figyelemmel követi a tavaszi, illetve őszi csemeteültetéseket, de pontozzák azt is, hogy mennyire tartják rendben a környező zöldövezeteket a versenyzők: a szemetes, gondozatlan területért mínusz pontok, míg a fűnyírásért plusz pontok járnak majd.
Csakúgy, mint 2010-ben, az első helyezett idén is 1200, a második 1000, míg a harmadik 800 lejt kap. Emellett kiosztanak öt dicséretet, amelyek értéke egyenként 500 lej, de az évek során legtöbb alkalommal benevezett két lakótársulást is díjazzák 600-600 lejjel. Tavaly a több mint ezer lakótársulásból mindössze tizenhárom nevezett be a versenyre, amelyet végül a 136-os számú lakótársulás nyert meg.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
A Special Olympics nem csak sportverseny, hanem életre szóló élmény is. Idén hat Maros megyei szellemileg sérült fiatal méltón képviseli Romániát Portugáliában, ahol példát mutat bátorságból, emberi méltóságból, sőt érmekkel térnek haza a versenyzők.
Közúti balesethez riasztották a tűzoltókat Sáromberkére a 15-ös országúton. Egy személyautó letért az útról és egy fának ütközött, egy férfi beszorult a járműbe.
A résztvevők átfogó képet kaphatnak az asszisztált reprodukció lehetőségeiről, a legmodernebb technológiákról, és személyesen is találkozhatnak a klinika szakmai csapatával – orvosokkal, embriológusokkal és más szakértőkkel szeptember 6-án, 11 órától.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvízszolgáltatás Marosvásárhely több utcájában, valamint Székelykakasdon szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel – közölte az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Több métert repült és kórházba került az a motoros, aki balesetet szenvedett szerda délután Nyárádszereda határában.
szóljon hozzá!