Már nekiláttak a székelyudvarhelyi városi strand mellett lévő korcsolyapálya előkészítő munkálatainak. A jég minősége nagyban függ majd a kinti hőmérséklettől. A nyitást idén is december 6-ára tervezik, bár a tavalyi „meleg” tél, valamint az eddigi enyhe időjárás aggasztja a működtetőket.
2011. november 10., 19:282011. november 10., 19:28
Évente ellenőrzik a hűtőfolyadékot tartalmazó csöveket
Ellátogattunk a városi jégpályához, ahol jelenleg az alapozás folyik: az előzőleg elterített kavicsokra rákerült a szigetelőréteg, most a hűtőfolyadékot tartalmazó vezetékeket bontják ki és terítik le a pálya területén. A későbbiekben erre kerül az üvegszálas háló, melynek felületére vizet engednek. A munkálatokról a városi jégpálya adminisztrátora, Karda Zoltán számolt be, és elmondta, ha megtörtént a hűtővezetékeket lefektetése, azok ellenőrzése következik.
Tavaly meleg tél volt, többször is megolvadt a pályán a jég, melyet manuálisan kellett eltávolítani. Udvarhelyen nincs lehetőség arra, hogy a hőmérséklettől függetlenül konstans jeget tudjanak biztosítani – adta tudtunkra a városi jégpálya adminisztrátora. Arra a kérdésünkre, hogy mikor nyílik meg a korcsolyapálya, Karda elmondta: „mint minden évben, idén is úgy tervezzük, hogy december 6-án, Mikulás napján már lehetőségük legyen korcsolyázni az udvarhelyieknek”. Technikailag plusz tíz fokig kellene működnie a berendezésnek, de tapasztalataink szerint sajnos az időjárás nagyon befolyásolja a használatát. „Hiába műjégpálya, a minőségi jéghez állandó mínusz fok kellene. A tavalyi téli időjárás ezt nem mindig tette lehetővé, reméljük, ebben a szezonban szerencsésebbek leszünk” – tette hozzá Karda.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!