Csíkszeredában és környékén egyes patakok medrét benőtte a növényzet, fák, bokrok akadályozzák a víz folyását. A vízügyi szakemberek több patakmeder takarítását, kotrását tervezik ebben az évben is.
2011. március 10., 12:132011. március 10., 12:13
2011. március 10., 13:142011. március 10., 13:14
Takarításra váró patakmeder Szécsenyben
Olvasónk hívta fel a figyelmünket a Csíkszeredához tartozó Szécseny egyik patakának helyzetére. Az egyik híd mellett jól látható, hogy mennyire benőtte a medret a növényzet, fák, cserjék, bokrok jelentek meg. Ezek mellől sajnos, a kidobált hulladék sem hiányzik, pillepalackok, műanyag csomagolóanyagok tanúskodnak az emberi nemtörődömségről. Hasonló állapotban van több más patak medre is – ez az állapot nagyban hozzájárul a patakok áradásához nagy mennyiségű csapadék lehullása esetén.
Érdeklődésünkre Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója elmondta, idén a Csíki-medence több helyszínén fognak patakmeder-takarítást, kotrást végezni.
„A 2011-es tervek között szerepel a Szécsenyben található patakok, illetve a Béta-patak medrének kotrása, tisztítása is, a benövéseket, fákat, bokrokat kivágjuk, ahol erre szükség lesz” – mondta az igazgató. Jelenleg a Kápolna-pataknál dolgoznak, és további karbantartási munkálatok lesznek a Somlyó-pataknál, az Olt és a Fiság-patak esetében is – tudtuk meg.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Rajongók tömege előtt koncertezett a 35. Tusványos nyitónapján, kedd este az Ismerős Arcok és az Edda Művek.
Sár, hangpróba, lézengő fiatalok és az első elszánt rajongók a színpad előtt: egyelőre még nyugodt arcát mutatja a 35. Tusványos, de délutánról estére látványosan kezd megtelni élettel a tábor.
Tervezett karbantartási munkálatok miatt áramszünetre kell számítani Csíkszereda több utcájában kedden és csütörtökön.
szóljon hozzá!