
A Rákóczi-vár romjai
Fotó: Gábos Albin
Európai uniós támogatásért szeretnének pályázni a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítése érdekében – tudtuk meg a község új polgármesterétől. Gyimesbükkben több más közberuházásra is van szükség az elkövetkező években.
2020. november 28., 09:472020. november 28., 09:47
Ahogy ezt korábban Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató, az ezeréves határnál lévő Rákóczi-vár újjáépítésének kezdeményezője is jelezte, a gyimesbükki önkormányzat európai uniós pályázati támogatást szeretne igénybe venni a munkálatok finanszírozásához.
Gyimesbükk új polgármestere, Oltean Péter kérdésünkre elmondta, mivel jelentős költségekről van szó, ezért szükség van a támogatásra. Emlékeztetett, hogy a vár helyreállítása érdekében korábban készült költségszámítások már nem felelnek meg a mostani árszinteknek, amelyeket az építőiparban alkalmaznak, így jóval több pénzre van szükség. ,
– ismertette, hozzátéve, az esetleges adományokat is szívesen fogadják.
A polgármester kitért arra is, hogy felmérések szerint
Ezért is fontos az idegenforgalmi látványosságot jelentő Rákóczi-vár újjáépítése, mert ezzel tovább nőhet a látogatók száma, és több bevételt hozhat a turizmus. Először még 2015-ben kérte a község a várrom helyreállításhoz szükséges építkezési engedélyt a Bákó Megyei Tanácstól, végül a következő évben kapták meg.
A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás után 2017-ben a munkálat előkészületeinél tartottak, amikor kiderült, hogy az építkezési engedély érvényessége lejárt, mert az illetékes elfelejtette azt meghosszabbíttatni. Emiatt az összes szakhatósági jóváhagyást és az építkezési engedélyt ismét igényelni kellett, de utóbbit, sem a következő évben, sem tavaly nem tudták megszerezni. A korábbi tervek szerint a Rákóczi-várat kőből építenék újjá, az első szinten egy kiállítóhelyiséget, mosdókat, a felső szinten pedig kávézót alakítanának ki, sziklaterasszal. A várat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem építtette 1626 körül őrtoronyként, az építményt a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét.
További fejlesztések
A község szintén európai uniós pályázatból szeretné biztosítani Bálványospatakán egy 4 kilométeres útszakasz korszerűsítését, jövőben pedig a mellékutcákban szerelnének fel új közvilágítási rendszert – erre a Környezetvédelmi Minisztérium biztosított támogatást. Ugyanakkor felújításra és bővítésre szorul a községi ivóvízhálózat is, amelynek költségeire szintén pályázni készülnek – tudtuk meg.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
szóljon hozzá!