Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szombaton. A programoknak a szervezet csíktaplocai központja adott otthont.
2011. december 11., 12:542011. december 11., 12:54
2011. december 11., 21:292011. december 11., 21:29
A szakmai és emlékező jellegű rendezvényt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje zárta
„Szinte percnyi pontossággal húsz esztendővel ezelőtt alakult meg a szövetségünk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahol a megyei küldöttek megállapodtak abban, hogy létre fognak hozni egy szakmai érdekvédelmi szövetséget” – emlékezett vissza a kezdetekre Burus-Siklódi Botond, a Csíkszeredában székelő RMPSZ elnöke. Elmondása szerint az azóta eltelt időszakban igyekeztek a szövetség szervezeti felépítését úgy kialakítani, hogy a minőség jegyében pótolni tudják azokat a hiányosságokat, amelyeket az állami intézmények a magyar pedagógusok számára nem tudtak biztosítani.
„Büszkék vagyunk a módszertani központjainkra, illetve a Bolyai Nyári Akadémiaként ismert nyári egyetemünkre, amely az elmúlt két evtized alatt a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar pedagógusfórumává nőtte ki magát” – sorolta az elnök, aki a szervezet által létrehozott szakmai díjakról is szót ejtett.
Az oktatói-nevelői munkában kiváló tanárokat, akik – mint mondta – a nemzet szolgálatában is meghatározó munkát folytattak, az Ezüstgyopár életmű-díjjal jutalmazzák, a tehetséges diákok munkájának elismeréseként pedig létrehozták a Mákvirág-díjat. Ez a díj minden évben a megye legjobb IX., X., XI., illetve XII. osztályos tanulóját illeti. „Szövetségünk egy élő szervezet, amely az idők során bebizonyította, hogy itt mindenkinek helye van” – zárta gondolatait Burus.
Szükség van a segítségre
Lászlófy Pál István, a szervezet örökös tiszteletbeli elnöke a jubileumi eseményen az oktatás közügyi jellegére, valamint a pedagógusi munka elismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen „ha valamikor, akkor most tényleg nagy szükség van a tanárok erkölcsi segítségére”.
A 20. évforduló apropóján az RMPSZ Szövetségünk húsz éve címmel egy kötetet is kiadott, amelyben a szövetség működéséről szóló írások kaptak helyet.
Kelemen Hunor vasárnap este közölte, ha Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök tárgyalásra hívja az RMDSZ képviselőit, meghallgatják a javaslatait.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök szerint legkésőbb egy hét múlva tisztségbe iktatják az új kormányt.
Tizenegy jogosítványt és tizenegy forgalmi engedélyt is bevontak a rendőrök a a vasárnapi razzia során, összesen pedig 243 bírságot szabtak különböző okok miatt.
Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.
Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
szóljon hozzá!