
Nagy István, a rádió alakulásától jelen van
Fotó: Haáz Vince
Létrejöttének és működésének 20. évfordulóját ünnepli október 14-én, hétfőn 19 órától a marosvásárhelyi sportcsarnokban a Rádió Gaga. Ahogy azt a péntek délutáni sajtótájékoztatón elmondták, olyan meghívottakkal ünnepelnek, akiknek művészi karrierjük szorosan kapcsolódik a rádióhoz.
2019. október 11., 18:252019. október 11., 18:25
2019. október 11., 21:172019. október 11., 21:17
Az újságíróknak Nagy István főszerkesztő és Hompoth Szilárd igazgató beszélt arról a húsz évről, amelyet végigéltek a csapatépítéstől kezdve, a helyiségek kialakításáig és berendezéséig. Még van 4-5 ember, akik az első perctől ott dolgoznak – mondta el Nagy István, hozzátéve, hogy
A hétfői koncert fellépői közül hárman vettek részt a pénteki beharangozón: Szabó Előd, Vizi Imre és Jakab Csaba. Ők is elmondták, hogyan indult zenei karrierjük, miben volt segítségükre a kereskedelmi rádió. Szabó Előd arról beszélt, hogy a Titán zenekar 2003-ban alakult, az első lemezfelvételt pedig 2004-ben készítették a rádió alagsori stúdiójában.
Jakab Csaba, Vizi Imre, Szabó Előd
Fotó: Haáz Vince
Vizi Imre is a Titán tagjaként kezdte zenei pályafutását, majd kivált és szólókarrierbe fogott. A Gaga végig ott állt mellette, támogatta indulását és később is figyelemmel követte karrierje alakulását. Akárcsak Jakab Csabáét, aki esküvőkön kezdte a zenélést, onnan jutott el a rádióig, majd tovább. A zenész szenzációsnak nevezte, hogy
Fotó: Haáz Vince
Hétfőn 19 órától a sportcsarnokban megszervezett Rádió GaGa 20 éves születésnapi rendezvényén fellép Szabó Előd és a Titán zenekar, Jakab Csaba és zenekara, DJ Andrei Chelbezan, Janicsák Veca, Vizi Imre, Koszika. A belépés díjtalan, a rádió ajándéka.
Egy lezuhant drónt találtak kedden a Vaslui megyei Viișoara község külterületén. Személyi sérülés nem történt.
Az előzetes értékelések szerint teljesítette az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést a fejlesztési minisztérium – jelentette be kedden Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az Edenred felméréséből.
Több mint 41 millió lej az összértéke azoknak a projekteknek, amely révén 11 gyergyószentmiklósi tömbház újulhat meg. A finanszírozást megszerezte az önkormányzat, most a lakók kell felvállalják a maguk hozzájárulását.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia a NATO keleti szárnyának és a régió biztonságának megerősítéséhez is hozzájárul, miközben továbbra is kiemelten fontosnak tartja az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget – jelentette ki Nicușor Dan kedden.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!