Hirdetés
Hirdetés

Húsz éve működik az alternatív oktatási forma Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Albert Levente

Fotó: Albert Levente

A gyerekek szükségleteire alapozó első háromszéki alternatív – step by step – osztály húsz esztendővel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában jött létre.

Bíró Blanka

2018. március 25., 19:042018. március 25., 19:04

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében szombaton nemcsak a jelenlegi öt évfolyam diákjai gyűltek össze, hanem az egykori tanulók, tanítók, szülők, a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi step by step osztályok képviselői, és a helyi Mihai Viteazul főgimnázium oktatói is együtt ünnepeltek.

Hirdetés

Az alternatív oktatási forma sepsiszentgyörgyi meghonosítója, Balázs Réka tanítónő elmondta, a gyermekek szükségleteire alapozó, lépésről lépésre oktatás az Amerikai Egyesült Államokban jött létre, ma már 26 országban alkalmazzák. Kovászna megyében az 1997–1998-as tanévben honosították meg,

jelenleg országszerte 35 megyében 638 osztály működik, több mint 12 ezer tanulóval.

•  Fotó: Albert Levente Galéria

Fotó: Albert Levente

Fekécs Károly, a Váradi József Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében rámutatott, nem volt könnyű az elmúlt húsz év, az oktatási forma híveinek sokszor kellett harcolniuk a tanfelügyelősséggel, a polgármesteri hivatallal, vagy éppen a tanintézet vezetőivel. Kocsis Annamária, az általános oktatásért felelő Kovászna megyei tanfelügyelő arról beszélt, hogy az iskola vagy gyerek-, vagy tantervközpontú. A step by step a gyerek személyiségének kibontakozását segíti, küldetése egy olyan pedagógiai szellemiség kiterjesztése, amely a különböző életkorok sajátos szükségleteire alapoz, nem a tanító szabja meg, milyen legyen a diák, hanem erősíti a tanulási kedvét, az osztályközösséget.

•  Fotó: Albert Levente Galéria

Fotó: Albert Levente

Idézet
Ezekben az osztályokban őszinte, elfogadó légkört alakítanak ki, felkészítik a gyereket arra, hogy a demokratikus társadalom aktív tagja legyen, gyakorolja a személyes döntéshozást, és annak elfogadását

– fogalmazta meg a tanfelügyelő. A rendezvény során egykori diákok, tanítók vallottak arról, mit jelent számukra ez az oktatási forma, majd az ünnepség a jelenlegi és egykori diákok előadásával zárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés