
Fotó: Kristo Robert
A Csíkszeredában zajló általános tavaszi nagytakarítás első hete alatt több utcát megtisztítottak. Szőke Domokos alpolgármester elégedett az eredményekkel.
2010. április 01., 18:562010. április 01., 18:56
Fotó: Kristo Robert
„Többnyire elégedettek vagyunk, jól zajlott minden. A lakók melléállása is segített több esetben, ezúton is szeretném megköszönni a segítséget, és remélem, a következőkben is kiveszik a részüket a nagytakarításból, és együtt tudunk dolgozni” – mondta az elöljáró, aki szerint a lezárt közterületeken sem maradt ott csak néhány autó, amit el kellett szállítani. Többen nehezményezték, hogy a Tudor utca nem szerepel a nagytakarítás ütemtervében. „Azokban az utcákban is folyamatos a takarítás, ahol nem lesznek útlezárások, így a Tudor utcában is. Ha szükség van, ennek érdekében részleges útlezárásokat vagy parkolók lezárását is kezdeményezzük, ez utóbbiak a festéskor is lesznek takarítva” – mondta az alpolgármester. Ezúttal nem mossák fel az utcákat, csak a porszívó gép alapos használatát javasolta a kivitelező, ezt el is fogadták. A nagytakarítás kedden, április 6-án folytatódik, akkor 14–20 óra között a Temesvári sugárút következik.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!