Húshagyókedd éjfélén behúzzák a nótát Lövétén, kezdődhet a nagyböjt

A húshagyókedd délután a gyermekek, fiatalok egyfajta seregszemléje, büszke is rájuk a falu felnőtt korosztálya. Előbb a helyi viseletbe öltözött lányok felbokrétázták a fiúkat. Mint köztudott, manapság már nem csupán a szeretős legények kapnak bokrétát, mint régen, hanem minden fiú, aki részt vesz a zenés templomba vonuláson.

A feltűzött virágot illő módon viszonozzák majd a legénykék a május-ággal.

Aztán a templomban, szentmisén adtak hálát a felnövekvőkért, ahol az értük tevő felnőttekért is köszönetet mondott László István plébános. Hiszen

egyre többen öltenek viseletet erre a szentmisei alkalomra is, és hagyományos rendben, népi-zenekari felvezetéssel vonulnak az istenházától a paplak udvarára.

Ott a zenének egy csapatnyi öregasszony kereplőként járó szája vetett véget, és kezdődött a férjszapulás, avagy az özvegy asszonyok megboldogult urának dicsérete. Tudták a „nénék”, miről beszélnek, mert mintha csak női ruhába bújt férfiemberek lettek volna. Arról nem is szólva, hogy nem kontyalávalóról szólt a tréfabeszéd, hanem a köményesről, amely szerintük kis mértékben orvosság, nagy mértékben többet ér a perfúziónál.

A szájtátó bámészkodóknak viszont nem maradt itóka a kínáláshoz, mert egy sánta öregasszony elhasalt a poharas tálcával.

Kacagtató jelenésüket dalolással zárták: elfújták, miről ismerszik meg a vénasszony? Hát persze, a kampós pálcájáról.

A házigazda plébános, a kántor és az egyháztanácsosok jó vendéglátóknak bizonyultak, mindenkinek jutott a falni- és innivalóból, utóbbi a táncos lábúaknak kenőolajul is szolgált. Ropták addig, míg a zenészek indulót nem muzsikáltak. A népviseletes forgatag láttán leállt a forgalom is a főutcán.

A polgármesteri hivatal előtt a Kákvirág néptáncosai ropták, őket a Kalári táncegyüttes, vagyis az álruhás vénasszonyok váltották a flaszteren. A fejkendős brácsás, akinek, mintha Lázár Béla kutúrigazgató hangja lett volna figyelmeztetett: kínálás nélkül talán elég lesz ennyi a táncból. „Ez jó beszéd” – summázta egy nézelődő. Ám „a bíró”, Mihály Dénes polgármester, akit köszönteni érkezett a népes sereglet, szíveslátással és hálagondolatokkal egyként viszonozta a farsangfarki muzsikás látogatást és szabadtáncot.

A malomárok hídjain már meg sem álltak, egyenesen a Népházig ropták a serkék, azaz a serdülők.

Ezután vette kezdetét, az éjfélig tartó élőzenés serkebál. Akkor véget szakad a nótának, és azzal egyidőben az idei farsangnak is, amit himnuszénekléssel zárnak.