
Fotó: Gecse Noémi
A héten láttak munkához a madéfalvi kultúrotthonnál a felújítást végző cég alkalmazottai, akiknek két év áll a rendelkezésükre elvégezni a teljes körű tatarozást. Az önkormányzat bízik benne, hogy annál rövidebb idő is elég lesz a kivitelezésre.
2017. július 04., 18:382017. július 04., 18:38
Miután múlt héten kipakoltak a madéfalvi kultúrotthonból, hétfőn már hozzáfogtak annak feljavításához a kivitelező Impex Aurora Kft. munkatársai. Minapi terepszemlénken a munkások éppen bontották az átalakításra kerülő terek falait.
Fotó: Gecse Noémi
Csibi József nemrég megválasztott polgármester érdeklődésünkre elmondta,
Fotó: Gecse Noémi
Hozzátette, a munkálatot egy általuk a vidékfejlesztési alaphoz leadott nyertes pályázatból finanszírozzák, amelynek értéke áfa nélkül 500 ezer euró.
Teljesen megújul az épület a következő időszakban, hiszen a pályázat révén
Fotó: Gecse Noémi
Emellett a belső munkálatok során
Fotó: Gecse Noémi
Továbbá a színpadhoz külön női és férfi öltözőket, azokhoz mosdót alakítanak ki, lesz egy próbaterem is, ahol a különböző csoportok gyakorolhatnak – az utóbbiakat a jelenleg oktatási célra használt termek helyén építik ki. A pályázat részeként
Mindemellett nyílászárókat cserélnek, légcserélő rendszert szerelnek be, illetve a fűtésrendszer átalakítása is megtörténik – sorolta a tennivalókat a községvezető.
Fotó: Gecse Noémi
Csibi József azt is megjegyezte, a kivitelező kiválasztása értelemszerűen korábban megtörtént, a berendezések beszerzésére viszont ezt követően írják majd ki a közbeszerzési eljárást. Azt is megtudtuk, hogy
Mint ismeretes, még a 2016-2017-es tanévben is a művelődési házban kialakított termekben tanult a két előkészítő és egy óvodai csoport, amelyeknek szintén az iskolaépületben alakítanak ki megfelelő helyet a következő tanévtől. Reményeik szerint a délutáni foglalkoztató építése is jó ütemben halad majd, ahol a korszerű körülmények várják majd a helyi gyermekeket.
Fotó: Gecse Noémi
Kérdésünkre pedig azt is kifejtette az elöljáró, hogy a munkálat ideje alatt a különböző próbákat az iskola épületében – osztálytermekben, valamint a tornateremben – tarthatják meg a csoportok, a kulturális rendezvényekkor pedig – mint a hagymafesztivál – rendezvénysátrat állítanak fel. A lakodalmas mulatságoknak viszont a felújítás ideje alatt nem tudnak megfelelő helyszínt biztosítani – látta be.
Fotó: Pap Éva
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
szóljon hozzá!