
A panaszos mutatja, hol kellene kiásni a földet és megjavítani a vezetéket
Fotó: Gergely Imre
Mindössze két szakemberrel tud dolgozni a gyergyószentmiklósi ivóvíz-szolgáltató a meghibásodások kijavításán, emiatt hónapokig is várni kell, míg egy-egy esethez odaérnek. Egyelőre nem is lehet jobbra számítani.
2019. november 14., 14:242019. november 14., 14:24
Egy Bucsin-negyedi lakos kereste meg szerkesztőségünket panaszával, miszerint már több mint három hónapja jelezték a GO Rt.-nek, hogy víz áll a tömbház pincéjében, de azóta sem oldódott meg a probléma. A helyszínen magunk is láthattuk, hogy az alagsori tárolóhelyiségek használatát néhol 20–30 centméteres mélységű víz teszi lehetetlenné, csak gumicsizmával lehet ezeket megközelíteni. Bűz nincs, így laikusként is megállapíthatjuk, hogy nem szennyvíz szivárog, hanem az ivóvízhálózaton keletkezett valahol csőtörés.
A panaszos elmondása szerint közel fél éve ez a helyzet, és bár több mint három hónapja írásban is jelezték a szolgáltatónál, nem változott semmi. A GO Rt. ugyan kiküldött valakit, aki vízmintát vett, hogy megállapítsák, a hálózatból kifolyó ivóvízről vagy esetleg talajvízről van-e szó, de javítás nem történt. A lakók pontosan tudják, hol a probléma, hiszen mintegy tíz éve már volt hasonló gondjuk:
Mivel a szolgáltató nem végezte el a javítást, a sajtóhoz fordultak, abban a reményben, hogy a nyilvánosság majd felgyorsíthatja a folyamatot.
Vízben úsznak a pincében tárolt tárgyak
Fotó: Gergely Imre
Tudnak a problémáról, és meg is fogják oldani, de erre még várni kell – válaszolta megkeresésünkre Lukács László, a Go Rt. igazgatója. A gond az, hogy a városban folyamatosan sok a meghibásodás, a javítanivaló, de mindössze két szakemberrel tudnak dolgozni.
– mondta az igazgató. Megtudtuk, azokat a javítások igyekeznek sürgősebben megoldani, ahol csőtörés vagy más probléma miatt nincs víz a háztartásokban. A Bucsin-negyed D lépcsőházánál,
Az ő problémájukkal és más hasonló szivárgásos esetekkel akkor tudnak foglalkozni, amikor nincs sürgősebb feladatuk – magyarázta Lukács László, hozzátéve, hogy mindenképpen meg fogják oldani ezt is, de arra még várniuk kell az érintett lépcsőházban élőknek.
A Gyervíz jelentheti a megoldást
Éppen két éve, 2017 novemberében jelentette be Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester, hogy a csődeljárás alatt álló GO Rt. feladatait egy új, regionális szolgáltató, a Gyervíz fogja átvenni. Ez azóta sem történt meg, annak ellenére, hogy a szintén önkormányzati tulajdonú vállalat (Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu és Gyergyóalfalu közös cége) létrejött. Többször meghirdették a versenyvizsgát a cégvezetői állásra, de nem sikerült betölteni a tisztséget. Most éppen november 18-áig várnak jelentkezőket a Gyervíz igazgatói székébe. Ha a cég végre működni fog, és lesznek alkalmazottai, hibaelhárító szakemberei, illetve eszközei, akkor várhatóan felgyorsul majd a Bucsin-negyedihez hasonló panaszok megoldása.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
szóljon hozzá!