
Tatárdombi tanévnyitó. Népszerű esemény. Archív
Fotó: Gergely Imre
Idén is több mint háromszáz kis zarándok indul a tatárdombi, iskolakezdés előtti szentmisére hálát adni, Isten áldását kérni az új tanévre. Szeptember 8-án a tizenegy órától kezdődő szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes mond szentbeszédet, tarisznyálja fel az iskolásokat. A tatárdombi meghívó mindenkinek szól.
2018. szeptember 04., 20:392018. szeptember 04., 20:39
2018. szeptember 04., 21:082018. szeptember 04., 21:08
Tavaly a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiból összegyűlt háromszáz kis zarándok tette meg az utat a gyergyószentmiklósi Szent Anna-háztól a Tatárdombig. Idén az alfalvi Domokos Kázmér-napközitől indulnak a gyerekek az iskolakezdés előtti szentmisére.
Minden székely családot, munkatársat, kicsit és nagyot, minden kedves támogatót, tanárt, tanítót, polgármestert, pap bácsit várnak a tatárdombi ünnepségre – adják hírül a szervezők. „Ez a domb számunkra, székely fiatalok, felnőttek számára az éberség, a virrasztás, az élet nehézségeire való felkészülés szimbóluma is. Nem szabad naivak legyünk, gond, nehézség mindig volt, és mindig lesz. Mindenki életében van vihar, zápor, megpróbáltatás, de ha életünket sziklára építjük, ha felkészülünk a mindennapi kisebb-nagyobb kihívásra, akkor életünk nem tragédiába, hanem diadalmas győzelembe fog torkollni.
Az iskolaév elején évről évre összegyűlünk, hogy imádságos szeretettel készüljünk a hosszú tanévre, hogy tudatosítsuk magunkban, bármennyi nehézség is van előttünk, mi együtt, egymás kezét fogva, Isten gondviselő szeretetében bízva képesek vagyunk legyőzni minden akadályt. A Szent Ferenc Alapítvány Gyergyói-medencei otthonaiban tanuló diákok tanévnyitójára nagy-nagy szeretettel hívjuk a medence minden gyermekét, fiatalját, felnőttjét.
– áll a Csaba testvér által megfogalmazott meghívóban.
Szombaton átadják a Sepsiszéki-Nagy Balázs ötletéből megvalósult vándorbölcsőt, megkoszorúzzák a tatárdombi emlékművet, fellép a Role zenekar, előadást tartanak a Kájoni János Gyermekvédelmi Központok gyermekei, szórakoztatják a résztvevőket az Orotvai Komák és a gyergyóremetei Sirülő Néptánccsoport. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány színjátszó- és tánccsoportja a Néma Levente című darabot adja elő, lesz tombolahúzás, utcabál és tűzijáték.
Támogatóikat, Hargita megye és a települések élenjáróit is meghívták a rendezvényre – tudtuk meg Csergő Hajnaltól, a Kájoni János-otthon vezetőjétől. Többek között ott lesznek a csanádapácaiak, a kapuváriak, akik csirkeszárnyat, flekkent készítenek e napon, a szatymaziak palacsintát sütnek, a debreceniek csokiszökőkutat működtetnek, de fánkot is kínálnak majd, illetve lesznek bográcsos étkek is. Nem marad éhesen senki, a vendégek hálájuk jeléül adományozhatnak az alapítvány gyermekeit segítve – ismertette Csergő Hajnal.
Mozgalmas a vakáció
Változásról is említést tett Csergő Hajnal: József, aki kisbabaként karácsonykor került édesanyjával az otthonba, mára már családban nevelkedik. Édesanyja Remetére ment férjhez, így ott cseperedik a kicsi. A negyvenöt, gyergyószárhegyi otthonban lakó gyermek készül az ünnepségre – tudtuk meg a vezetőtől. A kikapcsolódás, szórakozás mellett szokás szerint hasznos időtöltést is beiktattak a vakáció idejére a szárhegyi otthonban lakók. Mint ismertette Csergő Hajnal, ötven ár pityókával, káposztással, zöldségessel, tucatnyi sertéssel volt amit foglalatoskodni. A tűzifa beszerzését is nagyjából sikerült elvégezni. Tehát mindenkinek akadt elfoglaltsága. Táborok is zajlottak, múlt héten is az alapítvány gyermekei közül húszan rajzos táborban vettek részt Szárhegyen. A napokban pedig színdarab betanulásával foglalatoskodnak, amit a Tatárdombon adnak elő.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
szóljon hozzá!