
Fotó: Gergely Imre
3,3 millió lej kincstári hitel felvételével rendezi a távhőszolgáltató adósságát Gyergyószentmiklós önkormányzata. Emellett a költségvetés módosítással irányoztak elő pénzt tömbházfelújításhoz és egy bentlakás felújításához.
2025. augusztus 12., 19:422025. augusztus 12., 19:42
Rendkívüli ülésre hívták össze kedden délután a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület tagjait. Az első napirendi pontban
Amint erről számos alkalommal írtunk, a HVCSK az elmúlt években tetemes adósságot halmozott fel az Engie gázszolgáltató felé, aminek törlesztésére képtelen. Ezt a helyzetet igyekeznek megoldani a mostani hitelből. A HVCSK kötelessége lesz ezt visszafizetni a városkasszába.
Azonban, amint az ülés végén Zólya László igazgató közölte:
Csakis akkor lesz képes erre, ha a fűtés árának hamarosan sorra kerülő módosítása során az új árba belefoglalják ezt a költséget is.
A tanácsülésen két másik pontban is módosították a városi költségvetést. 3 millió lejt fordítanak a tömbházfelújítási program előfinanszírozására (ezt a fejlesztési minisztérium majd vissza kell fizesse a városnak), 2 millió lejt szánnak a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum bentlakásának felújításánál felmerült el nem számolható költségek fedezésére.
Mindemellett az önkormányzat hivatalosan is átvett egy 16+1 személyes elektromos kisbuszt, amelyet Hargita Megye Tanácsa által elnyert projekt részeként kapott Gyergyószentmiklós. A járművet a Sfântu Nicolae Gimnázium fogja majd használni.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
6 hozzászólás