
Rendkívüli hangversenyre készülnek csütörtök este a Kultúrpalota nagytermében
Fotó: Rab Zoltán
Rendkívüli hangversenyre várja a közönséget a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia csütörtök este 7 órától a Kultúrpalota nagytermében: a szimfonikus zenekarral együtt lép színpadra az Ineffable dzsesszzenekar.
2021. november 22., 22:322021. november 22., 22:32
Ahogy György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója érdeklődésünkre elmondta, ez a fajta koncert számára nem idegen, része a menedzseri tervének, hiszen az átjárást keresi a komolyzene és a fiatalok számára érthetőbb, „feldolgozhatóbb” zene között – ami nem jelenti azt, hogy „elrontják” a klasszikus zenét, hanem könnyebben emészthetővé teszik a fiatalok számára.
– mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy míg 150 évvel ezelőtt a patetikus hangvételű áriákat értékelték, 2021-ben egy olyan világban élünk, amelyben minden felgyorsult, az ifjúságnak pedig nincs türelme olyan mértékben a komolyzene fogyasztásához, mint 150 évvel ezelőtt. „Ezért nekünk, ha meg akarjuk tartani, szükség, hogy hidakat építsünk” – mondta az igazgató, aki fantasztikus lehetőségnek nevezte a csütörtöki zenei eseményt, és arra kérte a fiatalokat, hogy használják ki és tiszteljék meg jelenlétükkel a fellépőket a Kultúrpalota nagytermében.
A közeljövő terveiről szólva György Levente érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy a filharmónia kultúrpolitikáját nem változtatta meg, csak kiegészítette. Mint olyan, aki az elmúlt tizenöt évben operaéneklésből élt, szeretne operaesteket szervezni, amelyeken egy-egy opera történetét mesélik el röviden, hetven percben egy moderátorral, vetítenek az orgonára feliratozással, valamint elhangzik egy-két ária, duett, kórusbetét is.
György Levente igazgató (jobbról) a fiatalokat is szeretné megszólítani
Fotó: Rab Zoltán
A 2016-ban alakult csíkszeredai zenekar, az Ineffable saját szerzeményeivel lép színpadra, ismertette az együttes menedzsere Bodó István a csütörtöki koncert beharangozóján. Ugyanakkor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a filharmónia elfogadta a kihívást és együtt léphetnek színpadra. Mint mondta, a négy év alatt, amióta együtt dolgozik az együttessel, két nagy albumot adtak ki saját szerzeményeikből, és akkor határozták el, hogy egy nagy, közös koncerten lépnek fel a szimfonikus zenekarral.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
szóljon hozzá!