
A jelenléti ívet böngészik a tanácsteremben
Fotó: Gergely Imre
Rendkívüli önkormányzati ülés volt kitűzve hétfőre Gyergyószentmiklóson, amit végül nem lehetett megtartani, mert a többségi RMDSZ-frakcióhoz tartozó tíz képviselő közül csak egy jelent meg.
2021. november 15., 17:582021. november 15., 17:58
2021. november 16., 09:122021. november 16., 09:12
A kezdési időpontban mindössze négy EMSZ-es tanácsos és a PNL képviselője volt jelen a testületből. Ők is
Hét perc késéssel befutott végül Csavar Gábor, a többségi frakció tagja, aki – elmondása szerint – szintén nem tudta, hogy a többiek miért nem jelentek meg. Talán betegek – vélte. Tíz perc után úgy döntöttek, nincs értelme tovább várni, hiszen így
és elindultak kifelé. Ekkor érkezett be az ajtón Csergő Tibor polgármester, aki szintén láthatóan meglepetten kérdezte, hol vannak a képviselők, majd pár perc telefonálás után a jelenléti ívet nézte végig, hogy kik jelezték előre, nem tudnak jelen lenni. Ezután annyit közölt a sajtó kérdésére válaszolva, hogy mivel nincs kvórum, majd egy másik alkalommal lesz tanácsülés. Ezzel távozott, ahogy a többi jelenlévő is.
Amint Selyem-Hideg Norbert jegyzőtől megtudtuk, hat képviselő jelezte az ülést megelőzően, hogy nem tud jelen lenni, és hatan voltak jelen. Így öt személyről senki nem tudta a helyszínen, hogy mi az oka a távolmaradásuknak.
A furcsa helyzet okairól érdeklődve azt a meg nem erősített információt kaptuk, hogy ami történt, az
és ez már a második ilyen, pár hete másnapra kellett halasztani egy tancsülést amiatt, hogy a tanácsosokkal nem történt előzetes egyeztetés a napirendre tűzött témákról.

A száznapos kampányígéretből semmi nem valósult meg, a munkálatok nem gyorsultak fel, az idő pedig telik – többek között ezt állapította meg a gyergyószentmiklósi képviselő-testület EMSZ-frakciója az új városvezetés első évéről.
Egyébként az ülésen egy zöldségpiac melletti ingatlan megvásárlásáról és a volt öntödei irodaépület kataszteri dokumentációjának módosításáról lett volna szó. A gyergyószentmiklósi képviselő-testületet tíz RMDSZ-es, öt EMSZ-es, egy PNL-s és egy POL-os képviselő alkotja.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
2 hozzászólás