
Fotó: Gergely Imre
A száznapos kampányígéretből semmi nem valósult meg, a munkálatok nem gyorsultak fel, az idő telik, és az előző városvezetés által hátrahagyott fejlesztési projektek megvalósítása is veszélybe kerülhet – többek között ezeket állapította meg a gyergyószentmiklósi képviselő-testület EMSZ-frakciója az új városvezetés első évéről. Arra kérik Csergő Tibor polgármestert, gondolkodjon el a lemondásán.
2021. november 12., 17:502021. november 12., 17:50
„Felelőtlen, hazug vállalásoknak vagyunk mindannyian az elszenvedői, az egész város érzi a bőrén, hogy nem működnek a dolgok” – jelentette ki Kémenes László, az Erdélyi Magyar Szövetség helyi képviselője az EMSZ-frakció pénteki sajtótájékoztatóján.
Amint elhangzott, elmaradt a beruházások beígért felgyorsítása, egyetlen olyan munkálatot sem tudnak említeni, ami felgyorsult volna, folyamatos határidő-módosítások, csúszások vannak.
– összegzett Kémenes.
Az EMSZ képviselői emlékeztettek, az előző városvezetés 28 projektet hagyott hátra, részben kivitelezés alatti, részben előkészített, részben pedig megnyert projektek voltak, ezekből egy sem gyorsult fel, csak a határidők tolódnak folyamatosan, és egyetlen olyanról sem tudnak, amely az új városvezetés saját kezdeményezéséből indult volna el. A jelenlegi vezetés a kampányban hadat üzent a gazdátlanságnak, de a tavaszi kátyúzások még most, novemberben sincsenek elvégezve – hangzott el.
Szóba került a gyilkostói vízház megépítése, ami nem kezdődött el, továbbá a teherforgalmi út és más beruházások is, amelyeknek mind lejárt a kivitelezési határideje, és amelyek mind csúsznak.
Elhangzott, hogy
Továbbá elmondták, Csergő Tibor és az RMDSZ-es jelenlegi vezetés ígérete volt a távfűtés árának csökkentése, ehhez képest valószínűleg áremelés jön. Nőtt az adó mértéke és újabb adóemelést terveznek. A sport terén említették a jégkorongcsapat támogatásának elmaradását, és hogy az új támogatási rendszer hibáit a labdarúgás is megsínyli.
A művelődés kapcsán a múzeum helyzete került szóba, amely 80 százalékban kész volt egy éve, az új vezetésre a berendezés, a projektben szereplő eszközök megvásárlása hárult volna, amit a jövő évre halasztottak.
Fotó: Gergely Imre
Felemlítették, hogy a mentőállomás garázsainak megépítését Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, Nagy Zoltán korábbi polgármester és a megyei mentőszolgálat vezetője 2020 szeptemberében közös projektként jelentette be, ami arra is utalt, hogy az előző városvezetés igenis jól együtt tudott működni a megye és az RMDSZ tisztségviselőivel. Ezt később Csergő Tibor üres kampányígéretnek titulálta, ám mostanáig semmi előrelépés nem történt ezen a téren sem.
Rámutattak, a parkolóórák gombnyomásra készen állnak több mint egy éve, üzembe helyezésükhöz csak egy szoftver beszerzésére lett volna szükség, de ehelyett fekete szemeteszsákokkal takarták le a berendezéséket. A működésképtelenséggel jelentős pénzforrástól fosztják meg a várost.
Említették még a köztéri virágágyásokat, amelyek gondozását egy „bizonyos politikai körökhöz kötődő” cégnek adták ki, amely a korábban ezt végző, gyergyói kertészeti vállalkozáshoz képest jóval magasabb áron dolgozik, az eredmény pedig megosztó.
Az EMSZ-képviselők leszögezték, konstruktívan szeretnének részt venni a városvezetésben, mert a város fejlődése mindenkinek az érdeke. Bíznak abban, hogy az előző városvezetés által hátrahagyott munkálatok el fognak valamikor indulni, de félő, hogy a határidő-módosításokkal, halasztásokkal ezek megvalósítása is egyre nehezebb lesz. Az építőanyagárak folyamatosan emelkednek, a beruházások elvégzésére pedig nem fognak jelentkezni vállalkozók.
Nem tagadták, tisztában vannak azzal, hogy ha a korábbi városvezetés maradt volna Gyergyószentmiklós élén, hasonló helyzeteket kellene tapasztalniuk (bürokrácia, problémák a kivitelezők munkájával, járvány stb) azonban az is tény – tették hozzá – hogy a megszerzett tapasztalat, kapcsolatok révén – ha lassan is – de az előre haladó szekér mozgásban maradt volna, nem vesztett volna el egy évet a város.
Az EMSZ-képviselők saját munkájukat is értékelték. Elmondták, megtették a maguk javaslatait, észrevételeit az önkormányzati üléseken napirendre került témákkal kapcsolatosan, de
Nem létezik kommunikáció a polgármester és az ellenzék közt, illetve ami van, az arrogáns és egyoldalú – emelték ki. Azt tapasztalják egyébként, hogy az RMDSZ képviselői is hasonló helyzetben vannak, a bizottsági üléseken látják, hogy ők sincsenek megfelelően tájékoztatva az adott kérdésekről. Fontos kérdésekben, a képviselő-testülettel való egyeztetés nélkül hoz döntéseket a polgármester, és ennek látják a következményeit – hangzott el.
„A kialakult helyzetért nyilván hibáztatható a bürokrácia, a kivitelezők, a járványhelyzet is, de kijelenthető, hogy a választásokat megnyerő új városvezetés, amikor a vállalásait tette, nem volt tisztában a kijelentett szó súlyával és a helyzet komolyságával” – nyomatékosítottak. Ezek tükrében kérik Csergő Tibor polgármestert, gondolkodjon el a lemondásán.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
3 hozzászólás