
A híd közel egy éve ideiglenesen meg van nyitva a közúti forgalom számára
Fotó: Sándor Csilla
Hiába írtak ki több közbeszerzési eljárást is ebben az évben a csicsói Olt-híd munkálatainak befejezésére, nem volt vonzó az ajánlat, és nem akadt megfelelő jelentkező. Úgy tűnik, hogy a csicsói helyi önkormányzat cége oldhatja meg a helyzetet.
2017. november 06., 10:392017. november 06., 10:39
Négy közbeszerzési eljárást írtak ki idén a majdnem kész Olt-híd befejezésére, és mindegyik eredménytelenül végződött. Először júniusban, majd júliusban, utána augusztusban, majd októberben próbált Hargita Megye Tanácsa kivitelezőt találni a munkálatok elvégzésére, de vagy nem volt jelentkező, vagy időközben visszalépett.
Mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kérdésünkre elmondta, a legutóbbi liciten nem tett ajánlatot a csicsói önkormányzat cége, ugyanakkor egy másik Hargita megyei vállalkozás érvényes ajánlatot nyújtott be, de a szerződést nem írta alá a közbeszerzési folyamat végén.
– közölte a megyei tanács elnöke.
Borboly szerint a kudarcok ellenére új közbeszerzési eljárást írnak ki. „Remélem, a következőnél csak fog jelentkezni a csicsói helyi tanács cége. Hisz azt gondolom, a község lakói szeretnék leginkább befejezettként látni a hidat. Bízom benne, fognak jelentkezni, hisz a 100 százalékos árból az az esetleg 2-3 százalékra becsülhető vitatott árkülönbség ma, amikor 60-70 százalékos áron zárulnak az építkezési közbeszerzések, nem lehet ok az ajánlat be nem nyújtására. Erről kérjük a tervező álláspontját is” – részletezte Borboly.
Kérdésünkre Péter Lukács csicsói polgármester azt mondta, a legutóbbi kiíráson elsősorban az alacsony ár miatt nem jelentkezett a helyi önkormányzat cége, amelynek – a munka egy része, az aszfaltozás elvégzéséhez – társulnia kell egy másik vállalkozással is.
– vélekedett a polgármester. Hozzátette, arra számítanak, hogy a ha a munkálat becsült értéke némiképp növekedni fog, jövő tavasszal egy megfelelő felszereltséggel rendelkező céggel társulva mindenképp ajánlatot tesznek.
Közel egy éve megnyitották
A híd közel közel egy éve ideiglenesen meg van nyitva a közúti forgalom számára, és ez így is marad. A munkálatok befejezéséhez el kellene távolítani az építmény járófelületén levő négy centiméteres vastagságú védőréteget, amelyet a téli csapadék elleni szigetelés céljából helyeztek el, majd le kell aszfaltozni a teljes járófelületet a járdákkal együtt. Hasonlóképpen aszfaltozni kell a felhajtókat is, miután ezeket kiegyenlítik, illetve a híd alatt mederrendezésre és a partvédelem kiépítésére lesz szükség. A munkálatokat úgy tervezik elvégezni, hogy a felsávos útlezárás mellett a járművek közlekedhessenek a hídon, és ne legyen szükség póthíd elhelyezésére. A régi fahíd egy húsz tonnás billenőkocsis teherautó súlya alatt öt éve szakadt be.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!