
Archív
Fotó: Székely Vágta
Huszár ügyességi versennyel kezdődik pénteken este fél nyolctól a Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn, majd kilenc órakor éjszakai tüzes show következik az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület előadásában. A Székely Vágta ünnepélyes megnyitóját szombaton délben tartják, felvonul mind a 26 benevezett versenyző, majd 13 órakor kezdődnek a Góbé Futam és a Székely Vágta előfutamai.
2018. július 12., 16:242018. július 12., 16:24
2018. július 12., 16:242018. július 12., 16:24
Számos kísérő programot tartanak, lesz fogathajtóverseny, honfoglaláskori lovasíjász-bemutató, majd este héttől egy nagyszabású szabadtéri táncház. Vasárnap 12 órakor nemzetközi futamot szerveznek, amelyen több ország lovasa méretkezik meg, majd délután lesznek a középfutamok és döntők.
Vasárnap lesz még díjugratás, bemutatkozik a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola, és újra tartanak lovasíjász-bemutatót. Este hét órától Pál Attila színművész és vendégei operettestjére kerül sor, majd 19.40-kor Kinizsi Pál, Mátyás király jobbkeze lovasszíndarab bemutatásával zárul a rendezvény.
Állandó programként szerveznek népművészeti és lovaskézműves-vásárt, gyermekfoglalkozásokat, lovagoltatást, lovas témájú képzőművészeti kiállítást, illetve lovasöltözet- és viselettörténeti kamarakiállítást.
A rendezvény ideje alatt a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi tömegközlekedési vállalatok egész nap autóbuszjáratot biztosítanak a Székely Vágta helyszínére és vissza. Idén a szervezők felmérést is készítenek, rövid kérdőív alapján mérik fel, mit szeretnek, vagy éppen mit kifogásolnak a látogatók a lovasrendezvényen.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!