
Fotó: Kristó Róbert
Három hete nem igazoltak új újinfluenzás megbetegedést Hargita megyéből. Míg az újinfluenza járvány a jelek szerint visszavonulóban van, addig náthás megbetegedés, illetve tüdőgyulladás sok van.
2010. február 24., 15:402010. február 24., 15:40
2010. március 08., 16:372010. március 08., 16:37
Fotó: Kristó Róbert
Visszaszorult az újinfluenza járvány, az egészségügyi minisztérium közleményei napok óta azt adják hírül, hogy nem igazoltak új újinfluenzás megbetegedést az országban. Hargita megyében már három hete nem fordult elő új eset – közölte Dr. Cornelia Miron, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtanásza. Elmondta, a megyében 119-en betegedtek meg eddig újinfluenzában.
Bár az újinfluenza egyelőre eltűnt, azok, akik védekezni szeretnének egy esetleg visszatérő járvány előtt, továbbra is beadathatják az újinfluenza elleni védőoltást. Dr. Füstös Zsuzsanna, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság aligazgatója elmondta, a családorvosánál érdeklődhet az, aki szeretné beoltatni magát. Védőoltás van, a családorvosoknál lévőkön kívül még mintegy háromezer adag van a közegészségügy raktárában. A megbetegedések csökkenésével együtt azonban nagyon lecsökkent az érdeklődés a védőoltást iránt is – tájékoztatott dr. Füstös Zsuzsanna.
Bár újinfluenza nincs, nátha és tüdőgyulladás van. A családorvosok jelentései szerint múlt héten Hargita megyében 856 személy jelentkezett családorvosánál felső légúti megbetegedés miatt, közülük 20 személy kórházi kezelésre is szorult. Tüdőgyulladás múlt héten 93 volt a megyében, 17 esetben pedig kórházi kezelésre is szorultak a betegek. Dr. Cornelia Miron közölte, a tüdőgyulladások száma magas, magasabb mint tavaly ilyenkor, ez azonban véleménye szerint talán annak is betudható, hogy szigorúbb a megbetegedések lejelentésének kötelezettsége.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!