Fotó: Kovászna megyei rendőrség
Öt helyszínen tartott szombaton házkutatást a Kovászna megyei rendőrség – számolt be az esetről kedden Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő.
2018. április 24., 18:212018. április 24., 18:21
A megye több településén is razziáztak, olyan személyek otthonában vizsgálódtak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy zárjegyköteles termékeket – cigarettát és alkoholt – tároltak, illetve forgalmaztak törvénytelenül. A házkutatások során hétezer szál cigarettát, 600 gramm jelöletlen dohányt és 93,5 liter etilalkoholt koboztak el, illetve zároltak egy házilag készített szeszfőző berendezést is. Hat gyanúsítottat hallgattak ki, három férfi esetében hatósági felügyeletet rendeltek el.
Bevált a meteorológusok előrejelzése, május derekához képest országszerte hűvös volt a szombati nap és az azt követő éjszaka. Csíkszeredában mínusz 1,1 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, de Székelyföld többi részén sem volt sokkal melegebb.
A történelemkönyvekből kitűnik, hogy a 19. század végére gazdasági-társadalmi fejlődésben Székelyföld kezdett egyre inkább leszakadni az ország nyugatibb részétől. Ám úgy tűnik, a legősibb mesterség művelésében azért igyekezett tartani a lépest.
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
1 hozzászólás