
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Vasárnaptól egy héten át a Házasság hete rendezvénysorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön és Erdővidéken. Mindehhez a Bálint-napot megelőző vasárnapra eső házasság világnapja szolgáltat apropót.
2023. február 09., 18:482023. február 09., 18:48
A házasság ünnepének ötlete az amerikai Baton Rouge-ban (Louisiana állam) vetődött fel 1981-ben, amikor a párok arra ösztönözték a polgármestert, a kormányzót és a püspököt, hogy Szent Valentin napjára hirdessenek közösségi kiállást a házasságba vetett hit mellett. Ebből nemzetközi mozgalom bontakozott ki, ami mára a házasság hetében csúcsosodik ki. Ennek
valamint hasznos segítséget nyújtani a nehéz, krízishelyzettel szembesülő házaspárok, párkapcsolatban élők számára.
Kovászna megye székhelyén vasárnap istentisztelet, illetve szentmise vezeti be (február 19-én pedig zárja) az eseménysorozatot az unitárius, valamint a Szent József- és a Krisztus király templomban, amit 12.30-kor Németh László grafikai kiállításának megnyitója követ a színház előtti „kőszínpadon”.
Hétfőn 18 órakor Mácsafej-koncert lesz a Krisztus király templomban, kedden 19 órakor filmvetítés a Művész Moziban, szerdán este imaséta.
Csütörtökön 19 órakor Kertész Mária és Tibor tart előadást a Szent József-plébánia hittantermében, pénteken Balázs Réka és Papp Adolf családterapeuták beszélgetnek a házasságról az unitárius egyházközség termében Kovács István unitárius püspök és dr. Pál Tünde pasztorál-pszichológus közreműködésével.
A szombat esti gyertyafényes vacsorához előzetesen jelentkezni kell a Park vendéglőben, vasárnap megáldják a házaspárokat a három említett templomban.
Erdővidéken immár kilencedik alkalommal kerül sor a házasság hetére, idén a Szeretetbe kapaszkodva mottó jegyében. A programkínálatban vasárnapi nyitó és záró istentiszteletek, hétfői szentmise, ismeretterjesztő előadások, tematikus beszélgetések, interaktív játékok, vegyes páros asztalitenisz-, biliárd- és teniszverseny, Activity szerepel.
Baróton péntek és szombat kivételével minden nap lesz valamilyen esemény, kedd este Apáca, szerdán Bibarcfalva, csütörtökön Ürmös, pénteken Köpec szerepel helyszínként a műsorfüzetben, 19-én, vasárnap délelőtt Apácán, Bibarcfalván és Baróton tartanak hálaadó istentiszteletet. A biliárdversenyre Lázár Zoltánnál lehet jelentkezni (0746 900 944), az asztaliteniszre Cocean Valernál (0745 046 180), a teniszre Oláh Józsefnél (0754 479 108), az Activityre pedig Lázár Csabánál (0740 910 608).
Hétfőn dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
Többszáz jogosítványt vontak be az elmúlt 24 órában országszerte, többek között gyorshajtás és ittasvezetés miatt – derül ki a rendőrség vasárnapi közleményéből.
Ellenőrizni fogják a fogyatékossággal élő személyeket is foglalkoztató úgynevezett védett egységeket, az intézkedést Florin Manole munkaügyi miniszter rendelte el.
Szeretett vándormadaraink hazatértek, elfoglalták fészkeiket és legtöbbjük már megkezdte a családalapítást. Mégis lehetnek olyan gólyák, amelyek még a fészkeléssel bajlódnak – mutatjuk, mit tehetünk értük, illetve a jövőbeli fiókák épségéért.
Alig egy hét alatt összesen 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség, és több száz személyt azonosítottak a SIRENE-együttműködés révén.
Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.
Utcán sétáló kendőzött szépségekről ír a korabeli sajtó Gyergyószentmiklós vonatkozásban, Csíkszeredában szálloda is fungált bordélyként. Bizony, e tekintetben Csík vármegyében sem voltak szemérmesebbek az emberek, mint máshol Székelyföldön.
A magyarországi országgyűlési választásokon leadott összes szavazatot megszámolták szombatra, a Tisza pedig növelni tudta a képviselői mandátumainak számát, a kétharmad pedig még egyértelműbb lett.
A Magyar Polgári Erő (MPE) a Magyarországon „ellenzékbe kényszerült nemzeti pártok” mellett marad – közölte szombaton a párt ügyvivő elnöksége.
Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.
szóljon hozzá!