
A Milleniumi-templom lesz a programok jelentős részének a helyszíne. Archív
Fotó: Gecse Noémi
A csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia is csatlakozott az Erdély-szerte több városban is megszervezett házasság hetéhez. Február 13–20. között több programmal várják a fiatalokat, jegyeseket, házasokat és özvegyeket.
2022. február 14., 13:352022. február 14., 13:35
Az egy héten át tartó program nyitómiséjét vasárnap este a Milleniumi-templomban tartották. Az istentiszteletet Darvas-Kozma József címzetes esperes mutatta be, a szentbeszédet pedig kifejezetten a házasság szentségének helyes megélésére és értékességére fektette.
– fogalmazott. A plébánia vezetője az odaadó szeretetet és az önátadást is megjelölte a házasság kapcsán. „Jézus Krisztus szentségi rangra emelte a házasságot. Ezt szolgálni kell gondolattal, szóval, cselekedettel és kötelezettségteljesítéssel a nap huszonnégy órájában.
– hangzott el az elmélkedésben.
Hétfőn este a Borota házaspár műhelyével veszi kezdetét a program az altemplomban, kedden este háromnegyed héttől a templomtéren tanúságtételekre kerül sor jegyeseknek és fiatal házasoknak. Szerdán ugyanabban az időpontban a házasság megpróbáltatásairól beszél Ferencz Attila és Margit az altemplomban, csütörtökön pedig leginkább az özvegyeknek lesz filmnézés és beszélgetés Nagy Enikő Zelma szociális testvér vezetésével. Péntek délután öt órától családos rózsafűzér-, illetve szentségimádás szerepel a programban, míg szombaton a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében társasjátékest és farsangi bál lesz, ezzel párhuzamosan pedig könyvvásár. A rendezvény a vasárnap esti hálaadó szentmisével és a párok megáldásával ér véget.
A plébánia vezetője érdeklődésünkre elmondta,
„A Szentháromság tükörképe az apa, az anya és a gyermekek. Az anyagiakra koncentrált ideológia erkölcs nélküli, és a családot akarja szétverni. A járványhelyzet miatt a fiatalok is bizonytalanok lettek, és bátorítani szeretném őket ezzel a programmal, hogy merjék Istenbe vetni a bizalmukat” – tette hozzá.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
1 hozzászólás