
60-65 évesen már nem annyira „legényes” az ember, a „leányok” is meglassulnak
Fotó: Háromszék Táncegyüttes/Facebook
Beadvánnyal fordult Raluca Turcan művelődési miniszterhez a Romániai Magyar Néptánc Egyesület, illetve annak nevében Virág Endre elnök, hogy töröljék el azt a korábbi törvénymódosítást, amelynek eredményeképpen a néptáncosok kikerültek a korábbi nyugdíjba vonulásra feljogosító, különleges munkakörülmények között dolgozók köréből. Így nekik a 65 éves nyugdíjkorhatárig táncolniuk kellene.
2024. február 23., 10:182024. február 23., 10:18
A tavaly decemberben kiközölt 2023/360-as törvényben a korhatár előtti nyugdíjazásra jogosultak köréből kikerültek a néptáncosok, csak a balett-táncosokra vonatkozóan maradt érvényes ez a jog. Nekik még mindig lehetőségük van minden munkaév után hat hónapot nyerni a korábbi nyugdíjazáshoz.
Ez a rendelkezés katasztrofális hatással lesz a táncosokra, illetve erre a művészeti ágra – érvel az elnök a beadványban, hiszen ha a nőknek a 63, férfiaknak a 65 éves korhatárig kellene táncolniuk, akkor
Ez már csak azért is lehetetlen, mert egy táncos már 40–45 év fölött sem rendelkezik olyan koncentrációs és fizikai állóképességgel, hogy egy 60–90 perces műsorban helytálljon.
Részlet a Háromszék Táncegyüttes Munkácsy festményeit feldolgozó Ecce homo című előadásából
Fotó: Háromszék Táncegyüttes/Facebook/Ádám Gyula fotója
Az említett okok miatt kéri tehát a néptáncegyesület, hogy
A diszkrimináció különösen a magyar hivatásos néptáncegyütteseket érinti rosszul, ezekből Erdélyben jelenleg hat működik: a Maros Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Udvarhely Néptáncműhely, a Nagyvárad Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes. Mindannyian tagjai a Romániai Magyar Néptáncegyesületnek, amely jelenleg több mint 60, hivatásos és műkedvelő néptánccsoportot képvisel. A beadványba foglaltakkal egyetértenek a sepsiszentgyörgyi Theansa Családi Alapítvány (a táncosok kis szakszervezeti csoportja) képviselői is.
Virág Endre érdeklődésünkre elmondta, az általa vezetett Háromszék Táncegyüttesnél harmincnégy év óta három nő ment 48 évesen nyugdíjba.
„Mentálisan és fizikailag is megterhelő foglalkozásról van szó, amelyet a családi élettel is nehéz összeegyeztetni. A néptáncosok korai nyugdíjazása pedig nem jelent olyan terhet az államkasszának, amely indokolná a kiiktatásukat a kedvezményezettek köréből” – zárta beszélgetésünket a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
szóljon hozzá!