Június 10-éig lehet jelentkezni a megmérettetésre
Fotó: Haáz Vince
Az erdőszentgyörgyi Pad nevű tisztáson június 24-25-én szervezik meg az ötödik Marosszéki Lófuttatást, amelyről kikerül a budapesti Nemzeti Vágta egyik résztvevője is. A sok újdonság közül kiemelkedik az angol telivérek számára szervezett különfutam.
2017. május 24., 12:132017. május 24., 12:13
A somosdi dombok között lovagolt egy baráti társaság, amikor Ferenczi Margitban megfogalmazódott az az ötlet, hogy a hobbilovasok fussanak versenyt egy láda sörért – ismertette a Marosszéki Lófuttatás keletkezésének körülményeit Jankovits Ferenc társszervező.
Ezt az ötletet színesítették, és folyamatosan bővítik a rendezvény programját, a versenyre pedig 18 éven felüliek nevezhetnek egészséges lóval, azaz a pacinak rendelkeznie kell 2017-re érvényes vérvizsgálattal és a lóinfluenza elleni oltás beadását igazoló okirattal.
– mondta a szervező, a Lófuttatáson ugyanis az esélyegyenlőség jegyében angol telivérek nem állhatnak rajthoz.
A „rendes” mezőnyben nincs beiratkozási díj, az első helyezett 4000, a második 3000, a harmadik 2000 lejes pénzjutalomban részesül, a huszárfutam résztvevői közül a legjobbak pedig 1000, 500 és 300 lejjel lesznek gazdagabbak.
A Marosszéki Lófuttatást első két alkalommal Székelyvéckén rendezték meg, de a folyamatosan növekvő érdeklődésre való tekintettel immár harmadik éve Erdőszentgyörgy ad otthon a megmérettetésnek.
„Június 24-25-én a Pad nevű tisztáson tartjuk a Maros megye szempontjából is kiemelkedő lovaskulturális rendezvényt, amelyre sokan érkeznek Hargita és Kovászna megyékből is. Balavásártól Szovátáig mind a 9 önkormányzat külön standdal készül, ahol a Kis-Küküllő Térségi Társulás Balavásár-Szováta által szervezett Kisérségi Napok keretében bemutatják a kistérségi értékeket. Tavaly 16 lovas állt rajthoz, idén már most többen vannak, és június 10-ig még lehet jelentkezni” – ismertette a május 23-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán.
Leszögezte, a Maros megyei tanács elnökének, Péter Ferenc fővédnöksége alatt megvalósuló rendezvénynek nincs köze a budapesti Nemzeti Vágtához, nem annak előfutama, viszont Baja testvérvárosuk jóvoltából erdőszentgyörgyi lovas szabadkártyával már háromszor is indulhatott a Hősök terén rendezett megmérettetésen.
Idei új elemként pedig a Marosszéki Lófuttatás résztvevői közül választja ki a Kis-Küküllő menti település vezetősége, hogy a szükséges díjak befizetése mellett kit neveznek a Nemzeti Vágtára – ez nem feltétlenül a győztes lesz, hanem akit arra méltónak találnak.
A Maros megyei és erdőszentgyörgyi önkormányzat támogatásával, illetve pályázati pénzekből és szponzorok hozzájárulásával létrejött programban részt vesznek a hortobágyi csikósok, lesz solymászbemutató, a kicsiknek gyereksarok, kézművesvásár, lovagoltatás, huszárbemutató, bor- és pálinkabemutató, illetve kóstoló, néptáncelőadás, lovaskaszkadőrök és íjászok fellépése, valamint szombaton az Atilla Fiai Társulat, vasárnap pedig az Ismerős Arcok koncertezik.
A rendezvényről több információ a marosszekilofuttatas.ro honlapon található.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!