
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
A bukaresti törvényszék keddi ítélete szerint Călin Georgescu hatósági felügyelet alatt marad abban az ügyben, amelyben fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő eszméket, koncepciókat vagy tanokat népszerűsítő kijelentések miatt állították bíróság elé.
2025. július 16., 09:582025. július 16., 09:58
A volt elnökjelölet több mint 100 támogatója várta kedden a törvényszék előtt virágokkal, zászlókkal, hazafias dalokat énekelve – számolt be az Agerpres.
Călin Georgescu ellen július 2-án állította bíróság elé a legfőbb ügyészség. A vádhatóság akkori közleménye szerint népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért és háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvános népszerűsítésével, valamint
A vádirat szerint a vádlott ezeket a bűncselekményeket az elmúlt öt évben, különböző időpontokban – 2020. június 16-án, 2020 szeptemberében, 2021. október 2-án, 2024. szeptember 1-jén és 2025. május 16-án – követte el.
Az ügyészség többek között megemlíti, hogy Georgescu 2021. október 2-án a bukaresti Egyetem téren, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetésen a tömeghez szólva
Emellett az ügyészek szerint a volt elnökjelölt az elmúlt években interjúkban, nyilatkozatokban vagy Facebook- bejegyzésekben következetesen törekedett arra, hogy változtasson a legionárius mozgalom történelmi szerepének megítélésén, többek között a mozgalomhoz és az ideológiájához kapcsolódó történelmi személyiségek, Corneliu Zelea Codreanu, Ion Antonescu, Ion Moța és mások dicsőítésével.
A büntetőpert Bukarest első kerületi bírósága tárgyalja.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
szóljon hozzá!