
A háromszéki kórház orvosai újabb díjat nyertek el az iszkémiás stroke gyors és hatékony kezelésében nyújtott teljesítményükért
Fotó: Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvosai újabb díjat nyertek el az iszkémiás stroke gyors és hatékony kezelésében nyújtott teljesítményükért. Tavalyelőtt arany minősítést kaptak, a tavaly pedig platinadíjjal jutalmazták a háromszéki kórház neurológuscsapatát. Idén az Eso Angels Awards 2023 értékelése alapján a legrangosabb fokozatot, a gyémántot érdemelték ki.
2023. május 12., 12:422023. május 12., 12:42
2023. május 12., 19:372023. május 12., 19:37
„Öröm, hogy ennek a rendkívül súlyos betegségnek a kezelésében az ország élvonalába tartozunk: az orvosoktól az ápolókon, a diszpécsereken át a mentőszolgálatig, akiknek köszönhetően a tavalyi év (2021 – szerk. megj.) első negyedéhez képest
– tavaly így értékelte a teljesítményt András-Nagy Róbert kórházmenedzser.
Idénre beérett a három egymást követő évben való részvétel, egy teljes csapatot igénylő közös erőfeszítés és elhivatott munka gyümölcse, hiszen
A reakcióidő jelentős javulása az előzetes értesítési rendszernek is köszönhető, amely révén
Forró Csilla, az országos intravénás trombolízis program koordinátora már tavaly úgy vélte, akár gyémánt díjas is lehetne a háromszéki csapat, viszont tavaly még nem volt elég magas a százalékos arány, amit elvégeznek a betegeken. 2019-ben, amikor elkezdték az eljárást, az esetek 6-7 százalékában sikerült így ellátni a betegeket; akkor 14 trombolízist végeztek el, tavaly pedig eddig már ennek a kétszeresét, ami jóval az országos átlag fölött van 19 százalékkal.
Július 1-jén lesz négy éve annak, hogy ezt az eljárást sikeresen alkalmazzák Sepsiszentgyörgyön. Ez idő alatt összesen 209 esetet kezeltek.
Fotó: Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház
„Ez a díj egy multidiszciplináris csapat teljesítményének, kitartásának és erőfeszítéseinek eredménye, amelyért az elmúlt négy évben folyamatosan dolgoztak. Hosszú út volt, sok akadállyal és kihívással, de közösen sikerült elérnünk a legmagasabb európai színvonalat ezen a területen. Ami az intravénás trombolízis elvégzéséért felelős csapatot illeti, a legmagasabb kitüntetés eléréséhez szükséges feltételeket már tavaly teljesítettük, de még így is az elmúlt évben több olyan workshopot szerveztünk az iCare Kórház Akadémia keretén belül, amelyek eredményeként jobbá vált az osztályok közti együttműködés.
– nyilatkozta Forró Csilla neurológus.
A díj célja, hogy elismerje és értékelje azokat az személyeket és csapatokat, akik a stroke terápiás gyakorlat minőségének javításával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
További 13 megyei és egyetemi kórház kapott arany vagy platina minősítést.
Fotó: Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház
„A lakosság egészségnevelési kampánya eredményes volt, és elérte a célját.
Azt látjuk, hogy a betegek fokozatosan visszanyerik az egészségügyi rendszerbe vetett bizalmukat, és remélem, hogy a jövőben ez megerősödik azért, hogy más kórképeket is sikeresen megelőzhessünk és kezelhessünk. Ezúton is szeretném megköszönni a sajtónak és a megyei tanfelügyelőségnek a kampányban nyújtott támogatását, de különösen a nagy létszámú multidiszciplináris csapatunknak, különösen a sürgősségi osztály, a mentőszolgálat, az intenzív terápia és a neurológiai osztály folyamatos komolyságát, kitartását és lelkesedését” – fogalmazott Forró Csilla.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
szóljon hozzá!