Hirdetés
Hirdetés

Hatékonyabb együttműködést vár a lakóktól a helyi rendőrség

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Politikai egyetértésre és a lakossággal való szorosabb együttműködésre van szükség a székelyudvarhelyi közbiztonság javulása érdekében – hangzott el kedden a városháza Szent István Termében, ahol megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség. Ezután 2018-as évi beszámolóját is megtartotta az egység.

Fülöp-Székely Botond

2019. május 21., 22:052019. május 21., 22:05

„Túl vagyunk a megalakulásunkat követő kezdeti buktatók kiküszöbölésén, túl vagyunk a tanulással együtt járó nehézségeken, és elmondhatom, hogy ma már összeforrt, összeszokott és szakmailag képzett csapat látja el a helyi rendőség feladatait Székelyudvarhelyen” – fogalmazott köszöntőbeszédében László Szabolcs, az egység vezetője. Rámutatott, ötéveses fennállásuk óta a legfőbb céljuk az emberi jogok, a köztulajdon, illetve a magántulajdon védelme, ugyanakkor a bűncselekmények megelőzésében és feltárásában is nagy szerepet vállalnak.

„Nem mindig könnyű a feladatunk, de tevékenységünket felelősségteljesen, a jogszerűség, kiszámíthatóság, átláthatóság, pártatlanság és elszámoltathatóság szellemében végezzük” – magyarázta. Úgy érezte, hogy bár nőtt az egység hatékonysága, hozzáállásuk nem lankadhat, hiszen folyamatosan változó világban élünk. Éppen ezért az elkövetkezőkben

szeretnék fejleszteni a jelenleg hatvanegy készülékből álló kamerarendszerüket,

szeretnének minél magasabb szintű képzést, továbbá modern eszközöket biztosítani az egység tagjainak.

A lakosság segítsége

„Be kell vallanunk, hogy sokkal merészebb és hatékonyabb együttműködésre van szükségünk a lakossággal. A lakossági közöny mindig a bűnözőket és a szabálytalankodókat segíti” – szögezte le László Szabolcs, megjegyezve, hogy csak a lakosság mentalitásának megváltozásával lehet előrelépni. Hangsúlyozta,

nehéz százszázalékos sikert elérnie a helyi rendőrségnek, ha a közbeszéd tárgyát képező bűncselekményeknek csupán harminc százalékát jelentik be náluk.

Az elhallgatott esetek ugyanakkor a statisztikákban sem szerepelnek, ezért lehet, hogy egy városlakó közérzete nem ugyanazt tükrözi vissza, mint amit a hivatalos dokumentumokban lehet olvasni. „Erről a helyzetről az elégedetlenkedő városlakó is tehet. Persze mi is tudomásul kell vegyük, hogy egyre nagyobb kihívások várnak ránk” – fejtette ki az igazgató. Közölte, számadatok is bizonyítják, hogy egyre többen költöznek be vidékről Székelyudvarhelyre, a lakosság növekedésével ugyanakkor a bűncselekmények, szabálytalanságok is szaporodnak.

László Szabolcs: a bűncselekményeknek csak mintegy harminc százalékát jelentik be •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

László Szabolcs: a bűncselekményeknek csak mintegy harminc százalékát jelentik be

Fotó: Barabás Ákos

László Szabolcs határozottan kijelentette, a közbiztonságot érintő döntésekkor sohasem lehet kérdés a politikai hovatartozás, hiszen egy közös ügyről van szó.

A tevékenységükről

László Szabolcs ezután röviden vázolta az egység eddigi tevékenységét, egyebek mellett külön kitérve arra, hogy miként nőtt tizenhétről huszonhétre a munkatársaik száma, hogyan költöztek be mostani székhelyükre, miként bővültek felszereléseik. Nehéz munka volt ugyanakkor megszervezni az egész napos diszpécserszolgálatot, valamint azt is, hogy péntekenként és szombatonként éjszaka is legyen járőrözés.

Jelenleg rendfenntartási, közlekedésrendészeti, környezetvédelmi területeken végeznek tevékenységet, ugyanakkor a kereskedelmi egységeket és az építkezéseket is ellenőrzik.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A 2018-as évi beszámolóból kiderült, hogy a rendfenntartási részleg összesen 125 szabálysértési bírságot rótt ki, valamivel több mint 34 ezer lej értékben. Ez némi növekedést jelent az előző évhez képest. A gyorsreagálású egység 17 ezer lej értékben büntetett, ami jelentős csökkenést jelent 2017-hez képest. A legtöbb bírságot a közlekedésrendészeti osztály osztotta ki, összesen 114 ezer lejre, ami szintén némi csökkenést jelent a korábbi évhez képest. Az ügyfélszolgálatra 1850 hívás érkezett be, lényegesen felülmúlva az előző évi 749-est. Az egység környezetvédelmi irodája 14 750 lejre büntetett az előző évi 11 950 lejhez képest. A kereskedelmi egységek ellenőrzése során 63 600 lej értékben bírságoltak, ez több mint a duplája az előző évinek.

Jó együttműködés

„Sajnos a rend, a béke és a biztonság már nem magától értetődő dolog a világunkban. Látható, hogy csak egyre nagyobb erőfeszítések árán tartható fenn a civilizációnk rendje” – fejtette ki Gálfi Árpád polgármester, aki szerint éppen ezért felértékelődik a rend őreinek munkája. Hangsúlyozta, éppen ezért a rendvédelemben dolgozóknak feddhetetlennek és rendíthetetlennek kell lenniük.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Szántó Mihály, a székelyudvarhelyi állami rendőrség parancsnoka elmondta, megalakulásukkor még kissé idegenkedve gondoltak a helyi rendőrökre, de ez mára teljesen megváltozott, hiszen azóta számtalan esetben bizonyították rátermettségüket az egység tagjai. Jelenleg

olyan jó az együttműködésük a helyi rendőrökkel, hogy az országszinten is példaértékű.

Mint mondta, az egység több olyan téren és helyzetben is segítséget nyújtott, amelyet az államiak nem tudtak teljes mértékben irányítani – sok esetben személyzeti hiány miatt.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére

Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Részegen, jogosítvány nélkül vezette az autót, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől

Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.

Részegen, jogosítvány nélkül vezette az autót, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
2026. február 07., szombat

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében

A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.

Mindent előre kiterveltek a Szeben megyei anyagyilkosság ügyében
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta

A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.

Fúrják, robbantják a hegyet, hogy autópálya haladhasson át rajta
2026. február 07., szombat

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás

Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.

Ilyen volt Gyergyószentmiklóson az adóemelés elleni tiltakozás
2026. február 07., szombat

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen

Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.

Lakodalomnak indult, temetés lett belőle – ilyen volt a farsangolás Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását

A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.

Kulturális minisztérium: gyorsuló állagromlás előzte meg a szilágycsehi református templom tornyának összeomlását
2026. február 07., szombat

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.

Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak az adóemelés ellen
2026. február 07., szombat

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt

Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.

Továbbra is sokan hívják indokolatlanul a 112-őt
Hirdetés