
A terület nagy része jobban hasonlít sivatagra, mint pityókaföldre
Nemcsak a vaddisznók vagy medvék, hanem szarvasok is károsítják a termőföldeket, jelentős befektetések válnak semmivé a vadak miatt. Van, aki nem is reméli a károk megtérítését, nagy szántóterületeket inkább kaszálónak hagytak, mert nem látták értelmét a munkának.
2019. augusztus 01., 11:202019. augusztus 01., 11:20
Legalább százezer, de inkább 150 ezer lej értékű kár érte idén Vakaria Ernő szárhegyi gazdát, akinek 12 hektáros, krumplival beültetett területét több mint 90 százalékban már tönkretette a közelben tanyázó szarvascsorda, de a szomszédos parcellák is károsodtak. Korábbi években is érték ilyen károk, de azokat „lenyelte” mint a gazdálkodás velejáróját, idén viszont már tűrhetetlenné vált a helyzet.
A helyszínen mutatta meg, hogy
Nem kell sok idő, és itt teljesen elfogy az ennivaló, s akkor a következő táblának kezdenek neki a szarvasok – mondta Vakaria Ernő.
Elmondása szerint egy hektárnyi pityókaföldön a befektetés költsége (vetőmag, műtrágya, gépi munka, vegyszerek stb.) 15–20 ezer lej, ha csak ezt nézi, és nem a kieső profitot, tíz hektáron akkor is eléri a 100 ezer lejt a kár értéke. A helyi önkormányzathoz benyújtott kárbejelentésében is ezt az összeget jelölte meg, amelyet a helyi vadásztársaság lenne köteles megtéríteni. Vakaria Ernőnek nincsenek nagy reményei,
Az eddigi években történt vadkárok neki 3–5 hektárnyi terméskiesést jelentettek, ami még nem volt elviselhetetlen veszteség, idén azonban minden korábbinál nagyobb a kár.
,,Tíz-húsz éve az egész Gyergyói-medencében volt tíz vadász, ma tízszer annyi, és közben az vadállomány is a tízszeresére nőtt a földeken. Érdekes azonban, hogy míg a legtöbb állat példányszáma megugrott, addig rejtélyes módon alig van farkas, pedig bőséges volna számára is a préda. A farkas lenne az, amely képes egyensúlyban tartani, csökkenteni a szaporulatot, és emiatt a vadász ellensége. A vadászoknak érdekük az, ha sok a szarvas és egyéb vad, hiszen olcsón van mit vadászniuk. Ezért nem törődnek a gazdák panaszaival” – vélekedett.
A gázágyú is csak egy riasztási próbálkozás, nem sokat ér – mondja a gazda
Elmondta: elvárná, hogy a problémára közösen keressenek megoldást a vadászokkal. Vakaria Ernő a vadak elriasztása érdekében egy gázágyút is vásárolt, ami lövésekhez hasonló hangot ad ki, de rá kellett jönnie, hogy ez is csak egy eredménytelen próbálkozás. A vadásztársaság az elmúlt években villanypásztor felszerelését javasolta, de meglátása szerint ez is értelmetlen volna.
– véli.
„Mi mindent megteszünk, amit a törvényi keretek megengednek. Az engedélyezett kvótát kilőjük, esténként kint vagyunk a földeken, próbáljuk elriasztani a vadakat. Ezen túl azonban a gazdáké a felelősség” – jelentette ki Gábor László, a Gyergyószentmiklósi Vadgazdálkodási Egyesület vezetője. Ő úgy látja, a Vakaria Ernő birtokán keletkezett hatalmas kárt meg lehetett volna előzni és a termés nagy részét megmenteni, ha a gazda megteszi a törvényben előírt szükséges óvintézkedéseket és villanypásztort szerel fel, ahogyan azt mások is tették. 2015-ben, még községi polgármesterként elindított egy beruházást, és a falu határából egy jelentős darabot bekerítettek villanypásztorral, de a gazdák nem látták ennek fontosságát, egy héten belül több helyen leszaggatták – emlékeztetett Gábor László.
Álláspontja szerint Vakaria Ernő sem most, sem korábban nem kaphatott kártalanítást tönkrement terményeiért, mivel nem tette meg a törvény által előírt óvintézkedéseket. Ebben az idényben huszonöt szarvasra kértek kilövési engedélyt, és tizenhétre kaptak. Soron kívüli kilövési engedélyt is kértek, de erre nem még kaptak választ – mondta.
Lehetetlen betartani a törvényt, és emiatt a gazdák maradnak a károkkal – mutatott rá Györffy Gábor, Gyergyószárhegy alpolgármestere. A törvény ugyanis előírja, hogy a gazda kötelessége megvédeni a földjeit, és csak akkor jogosult a kártérítésre, ha ezért mindent megtett. Azonban nyilván nem lehet minden egyes parcellát bekeríteni. Danguly Ervin polgármester szerint
„Fontos mezőgazdasági területek közelében állítottak fel vadleseket, és etetéssel sok vadat becsaltak így a földekre. Ha már így történt, akkor kötelességük volna az így károsodó területek tulajdonosain segíteni” – jelentette ki Danguly.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
3 hozzászólás