
Fotó: Kristó Róbert
Derűsen és kedvesen, a kicsiket nagy-nagy szeretettel emlegetve beszélt kedden délután a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában dr. Vekerdy Tamás magyarországi gyermekpszichológus óvodáról, iskoláról, ezek nagy bajairól, gyermekek és szülők, pedagógusok lehetőségeiről.
2009. november 10., 20:412009. november 10., 20:41
Zsúfolásig megtelt a díszterem, több száz pedagógus és szülő várta dr. Vekerdy Tamást. A neves gyermekpszichológus – amint Ferencz S. Alpár iskolaigazgató is elmondta köszöntőjében – az iskola meghívására és a Mesterkurzus segítségével tartotta meg tegnapi előadását és az azt követő beszélgetést.
A szakember úgy vélte, nagyon sok baj van az iskolarendszerrel. „Nem kell felkészíteni az óvodában az iskolára, az iskoláknak kell felkészülniük az óvodásokra” – summázta véleményét a szakember. Az iskoláról azt mondta, szem előtt kell tartani, hogy oda nem iskolás megy, a gyerekek csak két-három év alatt, lassan vállnak iskolaéretté. A szakember szerint nem helyes a sok tananyag és tanulási kötelezettség, ahogy a sűrű vizsgáztatás sem. Az iskolarendszer nem veszi figyelembe a megváltozott körülményeket, sem testileg, sem lelkileg nem figyel eléggé a gyerekekre – hangsúlyozta dr. Vekerdy Tamás, aki több szülő és pedagógus kérdésére is válaszolt.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.
Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.