Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas bulit ígérnek Bagossyék az idei Egyfesztre

•  Fotó: Egyfeszt

Fotó: Egyfeszt

Tíz éves a Bagossy Brothers Company, és ezt méltó módon fogják megünnepelni szülővárosukban, Gyergyószentmiklóson. Az augusztus 3–6. között sorra kerülő Egyfeszt összművészeti fesztivál emellett még számtalan kikapcsolódási lehetőséget tartogat.

Gergely Imre

2023. július 16., 21:062023. július 16., 21:06

A Bagossy Brothers Company idei két nagy koncertjének (az MVM Dome-ban lezajlott és a Budapest Parkban ezután sorra kerülő) hangzás- és látványvilágát ígérik a gyergyószentmiklósi Egyfesztre. Szerintük ez lesz az évtized legnagyobb BBC-bulija, a fesztivál szervezői szerint pedig az idei lesz az eddigi legjobb Egyfeszt, ami három hét múlva kezdődik.

Hirdetés

A négynapos, színes eseménysorban kiemelt szerepe lesz a Bagossy Brothers Company együttesnek. Ők lesznek a Hegyilevegő udvar házigazdái, ahová behozzák mindazt, amihez kötődésük van a zenekar tagjainak. Például

megkóstolhatók lesznek itt a zenészek kedvenc gyerekkori ételei, Bagossy Norbi pálinkakóstolóra várja az embereket, Tatár Ata túrát vezet a Mária-kőre, Bagossy Laci távcsövével csillagvizsgálásra lesz lehetőség, Bartis Szilárd hangos és izgalmas dob workshopot szervez, de a gyergyói hoki is megjelenik itt, a GYHK játékosainak részvételével.

Kozma Zsombi pedig a Folkudvarba hívja csütörtökre a közönséget, ahol a BBC a gyergyói népzenészek közös együttesével, a Karmazsinnal zenél majd együtt.

•  Fotó: Egyfeszt Galéria

Fotó: Egyfeszt

A fesztivál szombati napján születésnapi koncerttel várják a rajongókat. Zenéjük mellett itt nagy hangsúlyt kap a különleges látványtechnika, ahol az év eleji MVM Dome-ban tartott koncertjük és a Budapest Parkban következő fellépésük látványelemeit ötvözik, de

olyan koncertelemek is láthatók/hallhatók lesznek, amelyek itt Gyergyószentmiklóson kerülnek először a közönség elé.

Fellép velük Sólyom Bernadett, a magyarországi X-faktor tavalyi győztese is – árulták el a BBC tagjai.

•  Fotó: Egyfeszt Galéria

Fotó: Egyfeszt

Mindemellett pedig az általuk kitalált Hegyilevegő Experience túrakihívás révén a fesztivál alatt bejárható lesz néhány Gyergyó-medencei helyszín, ahol az együttes klipjeinek forgatása zajlott.

A fesztivál csütörtöki napja sok tekintetben Gyergyó-nap lesz, a Folkudvarban ugyanis

a BBC-Karmazsin koncert repertoárjában olyan zenék, dalok fognak elhangzani, amelyeket Bartók Béla és Kodály Zoltán ebben a régióban gyűjtött.

A nagyszínpadon ezen az estén lép fel a térségben nagyon népszerű Salamon’s Jam Orchestra, vagyis a Salamon Ernő Gimnázium együttese. A Színház- és könyvudvarban pedig ezen a napon lesz látható a Figura Stúdió Színház, a Salamon Ernő Gimnázium és a Szín-kron csoport közös produkciója, A dzsungel könyve musical.

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

Az Egyfeszt minden tekintetben törekszik arra, hogy az összművészeti jellegét erősítse, ez a tematikus udvarokon valósul meg a négy nap alatt.

A könyvtár udvarán, vagyis a Színház- és könyvudvarban Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok vezetője neves vendégekkel várja a közönséget, de itt lép fel közös előadásával az Udvaros Dorottya–Hrutka Róbert páros, valamint Bogdán Zsolt is a Kaláka együttessel.

A képzőművészeti udvarban a Székelyföldi Grafikai Biennálékon díjazott alkotások lesznek megtekinthetők, de a nemzetközi szinten elismert szobrász Yengibarian Mamikon műveinek tárlata is várja majd a közönséget.

Több zenei műfajnak lesz idén is külön helyszíne, udvara az Egyfeszten. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni Lovasi András, a Magashegyi Underground, a Blahalouisiana, Vad Fruttik, Charlie, Delhusa Gjon, Tcha Limberger nevét, a keményebb rock műfaj rajongóinak pedig az Atilla Fiai Társulat, azaz Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós énekel. A nagyszínpadon pedig a Zdob și Zdub, az Aurevoir, illetve a Kowalsky meg a Vega is a húrok közé csapnak.

A népzene kedvelői a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza jóvoltából többek közt Szalonna és bandája, a Heveder vagy a Góbé zenekar muzsikájára rophatják a táncot. A Kaláka együttes pedig mind a négy napon fellép különböző helyszíneken, más-más repertoárral.

Idén az Egyfeszt alatt a Gyergyói-medence illetve a Gyilkos-tó környéke madártávlatból is megtekinthető, egy hatszemélyes kisrepülőgéppel.

Emellett 200 féle társasjáték várja a Játékudvar közönségét, de több udvarban is lesznek délelőttönként gyerekprogramok, délutánonként pedig családoknak szóló események.

•  Fotó: Egyfeszt Galéria

Fotó: Egyfeszt

Fontos szerepe lesz az Egyfeszten a finom ételeknek is. Zsigmond András, azaz Kicsizsiga neves séfeket, mesterszakácsokat hívott el Gyergyószentmiklósra, számtalan különleges étel és ital lesz megkóstolható a Gasztró utcában.

Fontos felhívással fordulnak még a szervezők a fesztivál látogatóihoz: mivel Gyergyószentmiklóson egyszerre sok utcában zajlanak munkálatok, emiatt nehézkes a közlekedés, és még nehezebb lesz parkolóhelyet találni az Egyfeszt idején. Kérnek mindenkit, hogy

időben érkezzen, hagyja az autóját a város bejáratainál kialakított parkolókban, és időben váltsa ki a belépő karszalagját, hogy ne maradjon le semmiről.

A teljes fesztiválprogramot az egyfeszt.ro weboldalon, illetve a fesztivál Facebook-oldalán lehet majd megtalálni.

Az esemény fő- és kiemelt támogatói: Magyar Turisztikai Ügynökség, MOL Új Európáért Alapítvány, Hidroelectrica, Petőfi Kulturális Ügynökség, Erdélyi Hagyományok Háza, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Hét gyanúsított került előzetesbe a mentős támadás következtében

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.

Hét gyanúsított került előzetesbe a mentős támadás következtében
2026. augusztus 10., hétfő

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig

Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.

Százhetvennel száguldott, amikor bemérték a rendőrök, végül hatósági kíséretet kapott a kórházig
2026. augusztus 10., hétfő

A kánikula mellett viharosnak ígérkezik a kedd éjszaka

Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.

A kánikula mellett viharosnak ígérkezik a kedd éjszaka
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Rendőrökre támadt és fegyvert használt egy ügyész Hunyad megyében

Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Rendőrökre támadt és fegyvert használt egy ügyész Hunyad megyében
2026. augusztus 10., hétfő

Több ittas sofőrt is megállítottak a hétvégén Hargita megyében

Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Több ittas sofőrt is megállítottak a hétvégén Hargita megyében
2026. augusztus 10., hétfő

Emberre támadt egy medve Szlovákiában – bocsaival együtt lőtték ki

Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.

Emberre támadt egy medve Szlovákiában – bocsaival együtt lőtték ki
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Lesz egy-két igazán hűvös hajnalunk a következő két hétben

Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Lesz egy-két igazán hűvös hajnalunk a következő két hétben
2026. augusztus 10., hétfő

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére

Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére
2026. augusztus 10., hétfő

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában

Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában
Hirdetés