Illusztráció
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) több mint egy évvel ezelőtt indította el kommunikációs kampányát, amelyben a helyi termékekre, vállalkozásokra irányítják a figyelmet, próbálják tudatosítani, hogy a helyben elköltött pénz helyben is marad. Kifejlesztették a háromszéki termék, szolgáltatás védjegyet, és most ez a program lépett új szakaszba azáltal, hogy a helyi vállalkozói szövetségek is felsorakoztak melléje.
2018. március 07., 19:352018. március 07., 19:35
Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség vezetőivel szerdán tartott közös sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseiket. Hangsúlyozta, tapasztalataik szerint a háromszékiek tisztában vannak a helyi vállalkozások fontosságával, nyitottak arra, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot, ám ehhez a cégek részéről is gesztusokra van szükség, arra, hogy odafigyeljenek a közösségi igényekre.
Jelentkezni a minoi.ro felületen lehet, egy űrlap kitöltése után elbírálják a vállalkozást: akkor kaphatja meg a védjegy használati jogát, ha a termék, a szolgáltatás megfelel a minőségi kritériumoknak.
Bagoly Miklós, az ASIMCOV elnöke leszögezte, a védjegy nemcsak a helyi termék beazonosítását szolgálja, hanem szavatolja a minőséget. Rámutatott, a több védjegy nem zárja ki egymást,
László Endre, a kereskedelmi kamara turisztikai osztályának elnöke rámutatott, a kezdeményezés az idegenforgalmat is segíti, mert a turisták könnyebben beazonosíthatják a helyi termékeket, a külföldiek ugyanis gyakran azt keresik az üzletek polcain. Fontosnak tartja, hogy a termékek arculatát megőrzik.
– szögezte le László Endre.
Szigorú és folyamatos ellenőrzésre van szükség, hogy a védjeggyel ellátott termékek, szolgáltatások minősége ne romoljon – hívta fel a figyelmet Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a védjegy megerősítheti a helyi gazdaságot, nagyszerű marketingeszköz, lokálpatriotizmussal is rá lehet erősíteni, ám ehhez be kell vonulnia a köztudatba, hogy ezek tényleg minőségi termékek.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.
szóljon hozzá!