Jótékonysági esten fognak össze a sepsiszentgyörgyi művészek, hogy segítsenek Gyurka Csabának – barátainak Jemsy –, ugyanis az örökmozgó ember veséje felmondta a szolgálatot.
2011. március 28., 19:212011. március 28., 19:21
2011. március 28., 19:462011. március 28., 19:46
Egy jótékonysági est erejéig egy sepsiszentgyörgyi fiatalember megsegítésére fognak össze sorstársai, ismert és kevésbé ismert művészek, előadók. Gyurka Csaba, a sokak által egyszerűen Jemsynek ismert örökmozgó ember veséje ugyanis felmondta a szolgálatot. Korunk egyik legelterjedtebb hiánybetegsége, az egyes típusú (gyermekkori) cukorbetegség szövődménye immár heti háromszori dialízisre kényszeríti. Több évtizedes küzdelme során Jemsy is megtanult együtt élni betegségével, s ahogy ez lenni szokott, leginkább magában, lelki erejében, kitartásában, hozzáállásában bízhatott. A kór azonban végezte alattomos „munkáját”, s az ilyen körülmények között is életvidám fiatalembernek most sokkal szélesebb odafigyelésre, támogatásra, segítségre van szüksége: a veseátültetés ugyanis nem csupán jelentős anyagi, hanem szellemi, lelki támaszt is megkövetel.
Jemsy segítségére sietnek tehát a helyi művészek, nevükben Dancs Zsolt menedzser fordult a sepsiszentgyörgyiekhez. „Szélesebb összefogásra hívunk mindenkit március 29-én 19 órára a Tamási Áron Színház nagytermébe, hogy a segítségnyújtás kényszerű, ám annál felemelőbb pillanatait együtt éljük meg, szervezők, előadók és közönség egyaránt” – mondta Dancs Annamari bátyja.
A Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete által szervezett jótékonysági esten Dancs Annamari ismert slégerekkel, operett- és muzicalrészletekkel lép színpadra, Debreczi Kálmán színművész ellátja a házigazda szerepet, de vidám jelenetekkel is jelentkezik, a Mácsafej zenekar az énekelt versek hangulatába kalauzol el, Ráduly Botond (Manó), az Erdély Hangja 2010 győztese különleges énekhangját csillogtatja meg, Sandrini bűvészmester és segédje, valamint Leo és Szili pedig a meghökkentő látványok és produkciók világát idézi.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
szóljon hozzá!