
Fotó: Bíró Blanka
A magyarság egységet és erőt kell felmutasson, ezért összefogtak az erdélyi magyar pártok, hogy együtt vegyenek részt az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó csütörtök délutáni sepsiszentgyörgyi tiltakozó megmozduláson.
2019. június 25., 20:002019. június 25., 20:00
A keddi sajtótájékoztatón az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos vezetői mellett az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi képviselői is részt vettek. Kolcza István, a néppárt országos alelnöke az ügy és az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ sepsiszéki ügyvezető elnöke elmondta, kiállnak az ügy érdekében, ám eddig a civilek azt szorgalmazták, ne legyen pártpolitikai vetülete, ezért ott lesz a tüntetésen Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, de nem szólalnak fel.
Pethő István, az MPP választmányi elnöke rámutatott,
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kifejtette, „ébren kell tartani a témát”, ezért nem elég a bírósághoz fordulni, ki kell menni az utcára. A tiltakozó megmozdulást csütörtökön 18 órától tartják Sepsiszentgyörgy főterén.
Mint korábban beszámoltunk róla, az eső ellenére sokan érezték fontosnak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány miatt: az EMNP által szervezett tüntetésre több százan jelentek meg Csíkszereda főterén múlt kedden.

Az eső ellenére sokan érezték fontosnak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány miatt: az Erdélyi Magyar Néppárt által szervezett tüntetés kezdetére több százan jelentek meg Csíkszereda főterén kedden délután.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön figyelmeztetett arra, hogy a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna, és nem eredményezne megtakarítást a bérkiadásokban sem.
Robbanás rongált meg péntekre virradóra egy libériai felségjelzésű szénszállító hajót Románia kizárólagos gazdasági övezetében, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 22 tengeri mérföldre délkeletre.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
szóljon hozzá!