Zsibvásár babáknak és mamáknak

Négy éve szervez zsibvásárt a Tipe Tupa Egyesület Sepsiszentgyörgyön, melynek célja, hogy előnyös áron, illetve csere útján jussanak hozzá a kismamák a gyerekholmihoz. A vásárt mindig más és más helyszínen rendezik, újdonságként pedig az anyukák is elcserélhetik megunt ruháikat.

Bús Ildikó

2014. július 07., 12:592014. július 07., 12:59

A baba-mama egyesület 2007-ben alakult, céljuk a kismamákat és apukákat segíteni a családalapításban és a azt követő hónapok során. Egyik legismertebb kezdeményezésük a zsibvásár, amelyet már négy éve szerveznek meg. Eddig mintegy ötven alkalommal adtak-vettek már ruhákat a kismamák. A vásárok során használt és alig használt ruhák cserélnek gazdát pillanatok alatt, de az árusítás közben a kismamák tapasztalataikat is megbeszélik egymással. A vásár legnagyobb előnye, hogy megfelelő áron jutnak hozzá a gyerekruhákhoz azok is, aki egyébként nem engedhetnék meg maguknak az új ruhák vásárlását – mondta Szabó Enikő, a Tipe Tupa Egyesület vezetője.

A júliusi zsibvásárra kedden délután 17-20 óra között kerül sor a Ferdinánd Presso udvarán, ahol a gyerekeket is várják csúszdával és házi süteményekkel. A vásárra a korlátozott helyszám miatt előzetes helyfoglalás szükséges a demetereva@yahoo.co.uk címen. Az udvaron játékokat is szerveznek, valamint Demeter Éva 17.30-tól papírszínházat működtet: ezúttal a Szusi című mesét nézhetik meg a gyerekek, 18 órától pedig mozgás is lesz Molnár Enikő tánctanár segítségével felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A zsibvásáron cserebere és eladás is zajlik, belépti díj vásárlóknak nincs, eladóknak – ha a két lejes Tipe Tupa tagságot befizetik – ingyenes a részvétel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés