
Fotó: Thomas Campean
Többen is Wass Albert köteteteket olvastak a Magyar Polgári Párt kezdeményezésére hétfő délután a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Parkban. Az eseményre az elmúlt hetek történései és a magyarság megfélemlítése ellen való tiltakozásként került sor.
2014. június 24., 13:442014. június 24., 13:44
Az eseménnyel a kézdivásárhelyi tiltakozást követte a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetősége, így a jelenlevők az Erzsébet parkban található óriás székely zászló alatti padokon Wass Albert műveit olvasták. Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy nem hagyhatták figyelmen kívül a Csíksomlyón történteket, amikor a hatóságok nem engedélyezték a Wass Albert kötetek árusítását, továbbá az említett író, egy szovátai lakos magántulajdonában levő mellszobrának elkobzását sem. Kijelentette, ezek törvénytelen cselekedetek, amelyek azt bizonyítják, hogy Románia távol áll a demokráciától, és ezeket az ehhez hasonló tetteket nem lehet tovább tűrni.
Kulcsár elmondta, a megmozduláshoz az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai is csatlakoztak, akik ugyancsak kezükben az író köteteivel jelentek meg. Az MPP megyei elnöke erről úgy vélekedett, nem számít akkor, hogy ki milyen pártpolitikai szervezethez tartozik, amikor közös ügyről van szó. „Ez olyan pillanat, amikor a magyarságnak össze kell fogni, ezzel is erőt mutatva a román hatalomnak” – emelte ki a vezető, aki hozzátette, mindenkinek le kell győznie félelmét, hiszen ezek a jogtiprások a magyarság létét veszélyeztetik.
A megfélemlítés és a törvénytelenség ellen az elkövetkezendőkben újabb tiltakozásokra kerülhet sor a megyeszékhelyen. „Azt nem árulhatom el, hogy a jövőben milyen eseményekre készülünk még, de lesz folytatása a megmozdulásoknak” – magyarázta az MPP megyei vezetője.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!