Verespatak, az arany árnyékában

Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik a Verespatak Napja nemzetközi rendezvénybe – amelyet a település első írásos említésének 1883. évfordulóján több mint húsz helyszínen ünnepelnek az országban és a világ minden pontján.

Szabó Enikő

2014. február 03., 15:412014. február 03., 15:41

Verespatak Napját a sepsiszentgyörgyi Életfa környezetvédelmi klub szervezésében február 5-én 18 órától tartják a Kónya Ádám Művelődési Házban. A rendezvényen Kovács László Attila vetített fénykép-bemutatóját tekinthetik meg Verespatak, az arany árnyékában címmel – közölte Román Katalin Viola. A szervező portálunknak elmondta, az általa vezetett klub tavaly ősszel több ízben is csatlakozott a Verespataki aranybányászat elleni országos megmozdulásokhoz. Verespatak Napjának is ilyen jelegű, figyelemfelkeltő szerepe van.

Román Katalin Viola ugyanakkor kiemelte, Verespatak Napja egy független és apolitikus rendezvény, amelynek szervezői nem fogadnak el adományokat vállalatoktól vagy politikusoktól, teljes mértékben önkéntesek bevonásával és hozzájárulásával szervezik meg. Mindenki számára nyitott, a koncerteken és kísérőrendezvényeken is ingyenes a részvétel.

Egyébként a Verespatak, az arany árnyékában című fotósorozatot az Új Eldoradó című film előtt egy évvel, 2003-ban mutatták be  Sepsiszentgyörgyön és az ország számos más pontján. A közvélemény ezen alkotások révén szerzett tudomást a település valóságos helyzetéről – többek között arról is, hogy a kanadai cég, a Roşia Montana Gold Corporation külszíni fejtésű aranybányát akar nyitni ott, mert a környező hegyek több száz tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejtenek. A vetítésre kerülő fotók a település megrázó valóságát ábrázolják és segítettek az ügy „kipattanásában”.

„A fehér-fekete fényképeket még nem digitális technikával készítettem, hanem filmre, majd előhívtam, a mostani rendezvényen azonban már a digitalizált változatot vetítjük le” – tájékoztatott Kovács László Attila. A sepsiszentgyörgyi fotóművész portálunknak elmondta, hogy a tíz évvel ezelőtti, nagybányai kiállítás után a RMGC akkori vezetője megfenyegette, hogy ha még valahol kiállítja képeit, bepereli, mert rontja a vállalat hírnevét. A fotósorozat azóta is számos helyszínen volt kiállítva az országban, valamint a határokon túl is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés