Rátalált az őshazára és visszaindul Karda Zoltán világutazó, aki végigjárta a Selyemutat. A másfél hónapig tartó utazás megterhelő volt, de megérte – mondta a világutazó.
2012. november 02., 10:352012. november 02., 10:35
2012. november 02., 10:472012. november 02., 10:47
Másfél hónapot barangolt Keleten Karda Zoltán sepsiszentgyörgyi világutazó, aki azzal a céllal indult útnak szeptember közepén, hogy felkeresse Keleten azt a 250 millió ott élő embert, akik tudják és vallják, hogy a magyar vérszerinti testvérük. Az utazó azt is kifejtette, fontosnak tartotta elvinni a Mikó-ügy üzenetét a keleti népek közé is, hiszen szerinte igazi rokonainkat jobban érdekli ez a dolog, mint azokat az európai országokat, akik csak úgymond megtűrik a magyarokat.
Az utazás a kínai Xianban ért véget, és az utolsó öt nap volt a legmegerőltetőbb és embertpróbálóbb – mondta interneten Karda Zoltán, hozzátéve, hogy számára a csodaszarvas adott erőt ahhoz, hogy végigjárja az utat. „Az utolsó napok nagyon nehezek voltak, 3000 km-t tettem meg két vagon között lábon állva –5 fokos hidegben. Harminchét óra lábon állva utazás egy dugig tömött kínai vonaton, ezt tartogatta a sors számomra az utolsó száz méternek. Urumcsi és Xian között a vonaton mínusz öt fokos hidegben számomra csak a két vagon között jutott hely. Hogy milyen volt? A szeretteimre gondoltam és öleltem a székely zászlót, így könnyebb volt túlélni. Október 31-én délben elértem célomat, amelyet kitűztem akkor, amikor szeptember 17-én reggel elindultam a Székely Mikó Kollégium elől. Akkor még nem gondoltam, hogy eljutok a rendíthetetlen agyagkatonák városába, Xianba. Ezen a helyen, amely a történelmi Selyemút kiindulási pontja volt, számomra nem létezett más, csak a császár agyagkatonái. Akik töretlen hittel bíztak abban, hogy egyszer csak a napvilágra kerülnek a négyméteres agyagtakarójuk alól. Én is rettenthetetlenül bíztam abban, hogy eljutok utam végcéljához. Bíztam benne, mert olyan emberek támogattak, akik ugyanúgy hittek bennem” – írta a világutazó.
Arra a kérdésünkre, hogy mi volt a legnehezebb az utazás során, Karda Zoltán elmondta: egy ilyen utat megtenni nagyon nehéz, de felemelő is egyben. A legnagyobb élmény számára Kirgizisztánban a határ mellett történt, amikor Kashgar városában egy párnán „meglátta a csodaszarvast”. Az utazónak kétszer is megfordult a fejében, hogy feladja és visszafordul, mint mondta, egyszer a Kizilkum sivatag kellős közepén, Üzbegisztánban, és másodszor akkor, amikor szó szerint verekednie kellett az egyetlen vonatjegyért több tíz kínaival. „Ott álltam és tudtam, hogy nekem muszáj feljutni arra a vonatra, mert másképp nem érem el a célomat” – mondta.
Karda Zoltán most már úton van Sepsiszentgyörgy felé, azoknak pedig, akik kételkedtek benne vagy épp ellenkezőleg, hasonló dologra vállalkoznának, azt üzeni, hogy mindent lehet, csak akarni kell.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!