
Fotó: Lukácsi Lehel
Napokon belül elkezdődhet a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utca teljes felújítása, ugyanis a kivitelező már csak a rendőrség által kibocsájtott engedélyre vár, amely alapján a munkálatok idejére teljes egészében lezárják az útszakaszt.
2016. május 16., 13:412016. május 16., 13:41
A szerződés alapján 20 hónap alatt kell befejezni a korszerűsítést, ám ennél gyorsabban is meg lehet oldani, hiszen a gáz-, villany-, vízvezetékek cseréjét már az elmúlt évben befejezték, csak az esővíz-elvezető csatornahálózatot kell még felújítani – magyarázta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A felújítás kapcsán az elöljáró elmondta: két évvel korábban szerepelt az országos közlekedésfejlesztési mestertervben a Brassó–Bákó autópálya megépítése, akkor úgy tűnt komoly politikai érdekek vannak az elkészítésére, mert csomagban volt a Brassó–Comarnic pályával, amely a kormány azon korábbi elképzelését valósította volna meg, hogy összekössék Erdélyt Moldvával 2018-ra – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A szakasz Háromszéken haladt volna át, s így a Szotyor közelében induló, illetve a Csíkszereda felé vezető terelőút terve fölöslegessé vált volna.
Abban a pillanatban, ahogyan végleges döntés születik, hogy az autópálya megépül-e, s ha igen, milyen pénzforrásokból, akkor kiderül, hogy lesz-e terelőútja Sepsiszentgyörgynek, vagy a sztráda miatt okafogyottá válik a megtervezése. Antal Árpád hozzátette, amennyiben a terelőút megépítésére lesz szükség, akkor annak finanszírozását a közlekedési szektoriális operatív program révén szeretnék finanszírozni. Az elöljáró úgy véli, a Gyöngyvirág, az Ág és a Cigaretta utcában is csökkenteni kell a tehergépjárművek közlekedését, erre lehetne megoldás a már említett tervek valamelyike.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!