Újabb EMNP-felszólítás az autonómiatüntetésre

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Ismét egységes fellépésre szólított fel az EMNP a Marosvásárhelyre, március 10-re meghirdetett autonómiatüntetés kapcsán. Ezúttal Bedő Zoltán, a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke figyelmeztetett a részvétel szükségességére.

Nagy D. István

2013. február 19., 20:542013. február 19., 20:54

A székely zászló körül kialakult, több hete tartó cirkusz alapján elmondható, hogy a román politikumnak az a célja, hogy bebizonyítsa, az erdélyi magyarsággal mindent meg lehet tenni. Ennek az ellenkezőjét kell bizonyítani, ezért az Erdély Magyar Néppárt felszólít mindenkit, hogy minél nagyobb számban vegyünk részt Marosvásárhelyen, március 10-én a székely fővárosba meghirdetett autonómiatüntetésen – mondta el kedden Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.

A politikus úgy véli, ha legkevesebb tízezer ember hirdeti az autonómia iránti igényt, ekkora tömeg akaratát nem lehet egyszerűen, leseperni az asztalról.
Bedő Zoltán reményét fejezte ki, hogy a másik két magyar politikai alakulat nem csak deklaratív szinten támogatja a megmozdulást. „Ne feledjék el, hogy amennyiben most nem lépünk, akkor 16 év múlva akár nem lesz kiket képviselniük” – mondta Bedő. Szerinte most az anyaországi és európai konjunktúra is megfelelő az autonómiatörekvések megerősítésére, és ezt elszalasztani történelmi bűn lenne.

Az elnök beszámolt arról is, hogy az EMNP hét autóbuszt biztosít a megmozduláson részt venni akarók számára. A párt a járműveket nem ingyen, hanem fejenként harminc lejért biztosítja, de Bedő Zoltán szerint, akinek nem ér ennyit a nemzeti érdek, az inkább maradjon otthon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés