Több bukaresti minisztériumtól is átiratot kapott Kézdivásárhely és néhány környékbeli település önkormányzata. Ebben közlik, hogy tilos tűzijátékkal szórakozni és lampionokat eregetni.
2014. július 01., 22:362014. július 01., 22:36
2014. július 01., 22:392014. július 01., 22:39
A belügy-, a hadügy- és a szállításügyi minisztériumtól érkezett múlt hét folyamán egy átirat Kézdivásárhelyre: ebben megtiltják az önkormányzatnak – és magánszemélyeknek is –, hogy tűzijátékot szervezzenek, illetve az újabban ismét divatossá vált világító lámpásokat eregessenek a levegőbe.
Az indoklás Bokor Tibor polgármester szerint nevetséges: az elöljáró a Székelyhon kérdésére elmondta, hogy a város fölött zajló légi forgalom veszélyeztetése miatt aggódnak. „Engedjék meg, hogy kételkedjek ebben az indoklásban, eddig sem lőttünk le egy helikoptert vagy repülőt sem” – vélekedett Bokor Tibor. Ettől eltekintve a polgármester nem adott engedélyt az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezetének lampionok eregetésére: az EMI-sek autonómiával kapcsolatos üzeneteket akartak lampionok segítségével továbbítani. Bokor az Őszi Sokadalom kapcsán – ami hagyományosan tűzijátékkal ér véget – elmondta: találnak valami megoldást, hogy az értékszüret leglátványosabb eleme idén se maradjon el.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!