
Fotó: Nagy D. István
A zászlócirkusz kirobbanása óta mondhatni lerohanták az SZNT sepsiszentgyörgyi irodáját a székely zászlót beszerezni kívánók – állítja Gazda Zoltán sepsiszéki elnök.
2013. február 18., 21:262013. február 18., 21:26
A sepsiszéki elnök a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy míg a cirkusz kirobbanása előtt, naponta legtöbb két-három személy, ha megfordult az SZNT megyeszékhelyi irodájában zászló, vagy más általuk forgalmazott székely szimbólum vásárlás szándékával, ez a szám, főképp az arany-sárga lobogót keresők esetében megtízszereződött az elmúlt hetekben. Gazda tudomása szerint jelen pillanatban székely zászló Háromszéken a kereskedelemben nem kapható, ennek ellenére azt tapasztalták, hogy többen nem megfelelő lobogókat szereztek be. A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogadta el a székely zászlót, mint hivatalos szimbólumot, és ők rendelkeznek a pontos mérettel, valamint a színkóddal.
„Mivel nem védettük le a szimbólumot, így előfordul, hogy a gyártók esetenként a saját fejük szerint készítik” – magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy több rendben tapasztalták már, hogy a színkód terén eltérő lobogó kerültek eladásra, illetve a gyergyócsomafalvi gyártótól – amely egyébként a leghitelesebbnek tekinthető – érkezetek olyan zászlók, amelyeken az csillag el volt fordítva.
Gazda tudomása szerint a háromszéki SZNT és a pártok helyi szervezetei általában a gyergyócsomafalvi manufaktúrából vagy a csíkszeredai Csibész Alapítványtól rendelik a székely lobogót. Bár mindkét készítő megbízható, az SZNT sepsiszéki vezetője továbbra is felkéri, hogy aki zászlót szeretne beszerezni, az először érdeklődjön utána, hogy a megfelelőt szerzi-e be. A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi állampolgársági irodája is a standardoknak megfelelő lobogót forgalmaz – tette hozzá az elnök.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!