Tisztújítás a sepsiszentgyörgyi EMNP-nél

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

Pár nap múlva, február 25-én tartja tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezete. Az elnöki tisztségre egyelőre az eddigi vezető Bedő Zoltán pályázik.

Nagy D. István

2013. február 19., 19:272013. február 19., 19:27

„Noha egy politikai párt esetében vannak szabályok, melyeket be kell tartani, a Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezeténél arra törekszünk, hogy a demokrácia szabályai minél erősebb mértékben érvényesüljenek a tisztújítás kapcsán” – jelentette ki Bedő Zoltán, a szervezet elnöke. A politikus rámutatott: az elnöki, alelnöki tisztségre pályázók esetében ugyanakkor megszabtak bizonyos kritériumokat, amelyek alapján benyújthatják indulási dossziéikat. Elsődleges és az elnökség tagjaira is érvényes, szabály, hogy a jelentkező napirenden legyen a tagsági díjjal. Emellett az elnöki és/vagy alelnöki tisztséget megpályázóknak fel kell mutatniuk egy tevékenységi beszámolót, azaz mit tettek a közösségért, a nemzetért, emellett egy programmal is elő kell állniuk, valamint egy szándéknyilatkozattal, hogy mi készteti őket a tisztségre való versenybe lépésre. Végül a jelentkezőknek nyilatkozniuk kell arról is, hogy egy alacsonyabb tisztséget elvállalnak-e abban az esetben, ha az eredetileg megcélzott esetében alulmaradnak a versenyben. Az elnökségi tagok esetében csak szándéknyilatkozatot várnak el.

Bedő Zoltán továbbá tájékoztatott, hogy a dossziékat február 25-án 10 óráig el kell juttatni a megyeszékhelyi EMNT-irodába (volt Demokrácia Központ). A tisztújító közgyűlésre aznap este kerül sor a sepsiszentgyörgyi Míves Házban. Az elnök elmondása szerint összesen 238 tagja van a városi szervezetnek, és reméli ezek minél nagyobb számban megjelennek. A közgyűlésen a tagoknak egy elnökre, két alelnökre, valamint négy elnökségi tagra kell adniuk a voksukat. Ezek mandátuma négy évre szól majd. Bedő Zoltán szerint eddig csak ő jelezte, hogy indul az elnöki tisztségért.

A közgyűlés megszervezéséért egyébként egy bizottság felel, amelynek elnöke Sántha Imre, bikfalvi lelkipásztor, a párt volt megyeszékhelyi képviselőjelöltje. A megyei szervezeteknek március 21-24-ig meg kell tartaniuk a közgyűléseiket, míg az országos kongresszus előkészítése április 20-ig le kell záruljon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés