Tehetséges háromszéki gyerekek részesültek ösztöndíjban

Háromszék legtehetségesebb 18 gyerekét támogatják az RGT Románia és a Bóbita Egyesület által létrehozott Dr. Bock Industries ösztöndíjjal. A közel 130 beérkezett pályázat közül kétlépcsős pontozás alapján választották ki a nyerteseket.

Bencze Melinda

2016. május 13., 19:432016. május 13., 19:43

Személyenként 4200 lejes támogatást ítéltek oda 18 háromszéki, valamilyen területen kimagasló eredményeket elért gyermeknek az idén megalakult Dr. Bock Industries tehetségtámogató ösztöndíj keretén belül. A pályázatra 128 aktacsomag érkezett be, a Bóbita Egyesület hét jelentkezőnél formai hibát észlelt, illetve hiányos volt az összeállított dossziéjuk, őket már első körben kizártuk a versenyből – fogalmazott Orosz Anna, az RGT Románia vállalat PR felelőse. Hozzátette, a versenyben maradt jelentkezőket szakmai zsűri pontozta, amely maximum hetven pontot adhatott a jelentkezőknek.

Az alkalmazottak gyermekei közül a következők nyertek egy évre szóló, havi 350 lejes, Dr. Bock Industries ösztöndíjat: Constandachi Monica Elena, Páll Andrea Hanna és Benedek Botond Sepsiszentgyörgyről, Gyergyai Róbert és Kovács Levente Kézdivásárhelyről, Kelemen Noémi Kézdialmásról, Nichifor Eduard Resicabányáról, Baka Bálint Esztelnekről, míg Jáger Kristóf Barótól. A további jelentkezők között szorosabb volt a verseny – fogalmazott Orosz Anna. Ebben a kategóriában támogatást nyert: Balogh Hanna, Artene Maria Raluca és Török Ákos Sepsiszentgyörgyről, Furus Ábel, Máthé Balázs, Rancz Gyárfás Hanna, Mike Boróka és Biszak Boglárka Kézdivásárhelyről, valamint Bíró Réka Barótról.

A szakmai zsűri figyelembe vette a pályázók mérhető eredményeit, a bemutatott oklevelek és egyéb bizonyítékok alapján rangsorolta és pontozta a jelentkezőket. A nemzetközi oklevelek esetében a pontozásnál beleszámított a verseny rangja is. A csoportosan elért eredmények esetében a pontszám feleződött. A pontok összesítése után személyes beszélgetésre összesen 38 gyermeket hívtak, itt figyelembe vették, hogy minden tehetségterületről jusson tovább valaki.

Mint ismeretes, az RGT Románia vállalat és a Bóbita Egyesület közti együttműködés nem újdonság, az alkalmazottak gyerekeinek programokat, nyári táborokat szerveznek négy éve. Ezeken az eseményeken évente 500 gyermek vesz részt, a most ösztöndíjat elnyerő fiatalokat pedig szeretnék ezen események lebonyolításába is bevonni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés