A burgonyatermelőket célzó de minimis jellegű támogatási rendszer kidolgozásán dolgozik a mezőgazdasági minisztérium a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság értesülése szerint. Amennyiben bevezetnék, több pozitív hozadéka is lenne – vélik a szakértők.
2014. január 29., 17:142014. január 29., 17:14
A készülőben lévő állami támogatási forma nem az első lenne, amely a burgonyatermelőket célozza, ez a szegmens ugyanis korábban is részesült támogatásban, de az adózás (az úgynevezett jövedelmi norma) szempontjából ez a termény kapta a legkevesebb hozzájárulást – fejtette ki Könczei Csaba, az igazgatóság vezetője. Elmondása szerint a tényt, hogy a szaktárca dolgozik az ügyön, hivatalosan is megerősítették.
Az eddig közöltekből az derült ki, hogy a támogatás az étkezési pityóka esetében 500 euró lenne hektáronként, illetve 1500 euró a fajtaellenőrzött vetőmag burgonya hektáronkénti termesztéséért. Az igazgató rámutatott: még nem tudni, mikor kerülhet sor a bevezetésére, viszont az biztos, hogy a termelők szempontjából több pozitívumot is hordoz. A legfontosabb, hogy növelné a versenyképességet, hiszen az ágazatban tevékenykedők állandó panasza, hogy nem tudják felvenni a versenyt a külföldi – lengyel, francia, holland – termelőkkel, akik jóval jelentősebb támogatásban részesülnek, így az árpolitikájuk is egészen más.
Könczei úgy véli, amennyiben tényleg bevezetik a támogatást, akkor a háromszéki termelők is előnyösebb áron tudnák értékesíteni a burgonyát, így a külföldi piacokra való kilépés is nagyobb eséllyel történne meg – főképp olyan körülmények között, hogy egy ilyen rendelkezés a minőségi vetőmag használatát, illetve annak hazai termelését is előmozdítaná. Utóbbi révén a gazdák ismét tudnák csökkenteni a költségeiket, hiszen jelenleg az egyik ok, amiért az elmúlt években lassan, de biztosan csökken a pityókatermelésre befogott területek aránya a megyében, pontosan a vetőmaggal kapcsolatos kiadás. Ehhez társul még, hogy az értékesítés körül is sok bonyodalom van.
Az európai piacokra történő betörés nehézségeit egyébként több háromszéki gazda portálunknak is megerősítette Kézdivásáhely és Sepsiszentgyörgy térségéből. Szinte kivétel nélkül mindannyian a nyugati termelőkkel szembeni majdhogynem esélytelen indulási lehetőségeiket hozták fel indokként.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!