Hirdetés
Hirdetés

Személyes élménnyé tenni a könyvet – ez a Bod Péter Megyei Könyvtár egyik célkitűzése

Szonda Szabolcs: azt kínáljuk, amihez értünk •  Fotó: Kocsis B. János

Szonda Szabolcs: azt kínáljuk, amihez értünk

Fotó: Kocsis B. János

„Jó év lett 2022. A lett pedig örömhír” – fogalmazott évértékelőjében Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A háromszéki kultúra egyik fontos bástyájaként számontartott intézmény vezetője szerint mindig év végén derül ki ugyanis, hogy az, amiért az év során dolgoztak, beigazolódik-e.

Dimény Árpád István

2023. január 18., 09:422023. január 18., 09:42

„A könyvtárhasználat és -látogatottság terén úgy tűnik, hogy amit érzékeltünk év közben, az valós. A statisztikák is azt igazolják, hogy

Idézet
a könyvtárhasználatot illetően vissza tudtunk térni a járvány előtti időkhöz, és ezért hálásak vagyunk a közönségünknek, mert nélkülük ez nem történik meg”

– húzta alá Szonda. „Számomra az is lényeges, hogy következetesek tudtunk maradni a profilunkhoz: azt kínáljuk, amihez értünk. A visszatéréshez, a növekvő adatokhoz nem kellett új, tőlünk idegen dolgokat elvállalnunk, csupán jó olvasmányt kellett kínálnunk, érdemi dokumentálódási lehetőséget kellett teremtenünk, és rendezvényeinkkel a könyvet, az írott kultúrát emberközelbe hoznunk. Ezeken a területeken viszont gazdagabb anyagot tudtunk kínálni, mint előző évben” – értékelt.

Hirdetés

Ami pedig a könyvállomány gyarapítását illeti, az intézmény nem volt egyszerű helyzetben, hiszen a külső, gazdasági helyzet korántsem kedvezett ennek a célkitűzésüknek, de a szakma nyelvén szólva, mégis

sikerült „az állomány dinamikáját biztosítani a beszerzések névén.”

Készül a könyv-kívánságlista

„Közel négyezer kötettel bővültünk, ennek egy részét adományba kaptuk, de a nagyobb része beszerzés volt. Ami egy izgalmas munkafolyamat a kollégáknak, hiszen annak tudatában kellett válogatni, hogy a nyomtatott könyvek ára növekszik, a kiadói kínálat bőséges, tehát van miből választani, lefedni a teljes mezőnyt, a gyerekkönyvektől a tudományt népszerűsítő szakkönyvekig” – részletezte az igazgató, aki arra kéri az olvasóközönséget,

ha vannak javaslataik, hogy milyen könyveket szerezzenek be, jelezzék az intézmény felé.

„Mindig szívesen vesszük a javaslatokat, amelyek kiegészíthetik a saját kívánságlistánkat, ezeken gyűlnek ugyanis a kiszemelt, megvásárolandó könyvek. Az ajánlott címeket beszerezzük, amennyiben valamelyik nagyobb könyvesboltban vagy online működő áruházban fellelhetők, ugyanis nem fizethetünk készpénzzel, és a vásárlásainkat az internetes közbeszerzési rendszerben kell lebonyolítanunk” – pontosította.

A könyvtárosok legizgalmasabb munkája kiválogatni a beszerzendő könyveket •  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

A könyvtárosok legizgalmasabb munkája kiválogatni a beszerzendő könyveket

Fotó: Vargyasi Levente

Nyüzsgés a könyvtáron belül és túl

Tavaly nem csak a könyvtár folyosóin és részlegein volt nyüzsgés: az intézmény mind a város, mind pedig a szélesebb régió kultúraszervezéséből kivette a részét.

„Mindig azt reméljük, hogy amit csinálunk, az mind visszahat jótékonyan a könyvtárhasználatra. Jelenleg 8200 körüli beiratkozott olvasónál tartunk, az éves kölcsönzési tranzakciók száma pedig, az olvasóteremhasználatot is beleértve, elérte a járvány előtti 73 ezres küszöböt.

Idézet
Csak tavaly 1151 új olvasót regisztráltunk, ami duplája annak, amennyi 2021-ben volt. Ezek a számok jelzik, hogy nem hiábavaló a reményünk, a munkánk, a rendezvényeink is tulajdonképpen olvasásra ösztönöznek”

– értékelt Szonda Szabolcs.

Az olvasótoborzás szerinte egyáltalán nem egyszerű, az állandó vagy bevált tevékenységek mellett mindig kell valami izgalmasat, vonzót kínálni, rá kell érezni az igényekre, egy picit igazodni is kell azokhoz.

Idézet
„Nem zárkóztunk be a négy fal közé, igyekszünk jelen lenni a város és a régió kulturális életében, legyen az a Szent György Napok vagy a pulzArt fesztivál, de az új helyszínektől sem zárkóztunk el, hiszen ott voltunk az új fesztiválon, a Tabakón, vagy a Háromszék Néptáncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozón is”

– emelte ki a könyvtár jelenlétének fontosságát az igazgató.

Nagy mérföldkő volt a könyvtár életében a saját kezdeményezésű, Sepsiszentgyörgy helyi önkormányzatával, Kovászna Megye Tanácsával és a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervezett könyvvásár, a SepsiBook is, amely hiánypótló rendezvény Kovászna megyében.

„Az adatok tükrében szerénytelenség nélkül mondható, hogy nagyon jó lett a könyvvásár. A közönség jól fogadta, emiatt sokat izgultunk, de nagy tapasztalat és lecke volt, amit a továbbiakban tudunk hasznosítani.

Idézet
Valójában ez a könyvvásár összesítette az eddigi munkáinkat, hiszen azok mind könyves rendezvények voltak, az írott kultúrához kapcsolódtak, és ezt kellett valamilyen más formában becsatornázni ebbe a rendezvénybe. Hangsúlyozom, ez egy igazi és fáradságos csapatmunka volt”

– mondta el Szonda.

Tavaly 1151 új olvasó iratkozott be, ami duplája annak, amennyi 2021-ben volt •  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Tavaly 1151 új olvasó iratkozott be, ami duplája annak, amennyi 2021-ben volt

Fotó: Vargyasi Levente

Az olvasóvá nevelés az elsődleges szempont

Ezenkívül körülbelül 30, saját szervezésű irodalmi-kulturális rendezvény, zöme író-olvasó találkozó, könyvbemutató, irodalmi vagy a kultúra más területével érintkező témájú előadás, zenés-irodalmi produkció szerepel a tavalyi tevékenységi listán, és az intézmény becslése szerint 10–12 000-es létszámú közönséghez jutottak el. Mindez úgy, hogy

nőtt azon programjaik száma is, amelyeket a gyerekeknek, diákoknak szerveztek.

A Mozgókönyvtárral óvodákat, iskolákat látogattak meg, a Mesekerék Vándorkönyvtárral pedig az olvasásösztönző programokat juttatták el községi könyvtárakba. Számos meseolvasó-játékot vittek végig a tavaly is, kezdve a népmese napjához kötődőkkel a gimnazistáknak szervezett Könyvkalandig, az Aranyfonálig, amely családoknak szóló, a közös olvasásra, könyvtárlátogatásra ösztönző játék. Meg kell említeni a Csodalámpa olvasóklubot és a Kertkönyvtár nyári, szünidős tevékenységeit, az újszülötteket és családjaikat köszöntő Könyvkelengyét, illetve az újonnan bevezetett, Hol folt, hol nem volt elnevezésű foglalkozást, amely az olvasást kézműves, varrogató tevékenységgel kapcsolja össze.

A fentiek tükrében a 2023-as év tartalommal való feltöltése sem okozhat nehézséget, hiszen mindazt, ami bevált és jól működött, idén is folytatni kívánják, a könyvtári szolgáltatások tartalombővítésétől a rendezvényekig – szögezte le az igazgató.

A SepsiBook szervezésének már nekifogtak, ezt idén május 25. és 28. között tartják, és a Petőfi-emlékév eseményeinek sorát is gyarapítani kívánják.

Szándékuk, hogy – a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel partnerségben – a költő életművét új megközelítésben bemutató utazótárlatot, a Petőfi-buszt is elhozzák Háromszékre.

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

Táborozást lehet nyerni a vetélkedővel

„Tavaly pihentettük a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal közösen szervezett nyári olvasó- és kézművestáborunkat és az azt megelőző diákvetélkedőt, idén viszont ezzel is a Petőfi-emlékévhez kapcsolódunk. A vetélkedő témája Petőfi, az ismeretlen ismerős lesz, és a nagy költőnk alakját és életművét hozza diákközelbe” – osztotta meg lapunkkal a könyvtárigazgató.

Végezetül egy dicséretet is megfogalmazott munkatársai irányába: „Aminek örvendek, az a lelkesedésük, találékonyságuk, és ez lehet a járvány, a két év elszigeteltség hozadéka is, amikor az adott helyzetben fel kellett találnunk önmagunkat. Ez a lendület átszármazott a tavalyi év munkájába is, minden elismerésem ezért a kollégáimnak.

Idézet
Új programokkal, ötletekkel jelentkeznek, és végig is viszik, ehhez viszont szükséges, hogy azt érezzék, meg tud valósulni az, amit elképzelnek”

– zárta a beszélgetést az igazgató.

A legnépszerűbb könyvek

Az ifjúsági és gyerekirodalmi művek vezetik a Bod Péter Megyei Könyvtárból tavaly legtöbbet kölcsönzött könyvek listáját. A 0-7 éves korosztály kedvencei a leporellók, képeskönyvek, foglalkoztatók, és akárcsak az előző években is, a Bogyó és Babóca-sorozat, Marék Veronika könyvei vezetik a kölcsönzési listát. A 7-11 évesek a kalandos, képregényes könyveket keresik, mint Berg Judit Rumini-sorozata, az Egy ropi naplója-, valamint az Egy zizi naplója-sorozatok, de a Harry Potter-könyvek is még mindig nagyon népszerűek. A 12-18 évesek kedvencei között sok kortárs, magyar írók műve szerepel, pl. Leiner Laura, Wéber Anikó, de Rick Riordan könyvei is kelendőek. A fiatal felnőtteknek szánt (kb. 30 éves korig), vagyis Young Adult-könyvek toplistáját a romantikus és fantasy regények vezetik, Colleen Hoover, Sarah Dessen, Leigh Bardugo könyvei, Rupi Kaur versei, de Almási Kitti, Orvos-Tóth Noémi, Feldmár András és Csernus Imre könyveit is sokan lapozzák. A 30-60 éves korosztály kölcsönzési listáján gyakoriak Margaret Atwood, Tompa Andrea könyvei, illetve Visky András Kitelepítése, ezen kívül romantikus történelmi regények (pl. Fábián Janka, Karády Anna művei), a szórakoztató irodalom (pl. Guillaume Musso munkái) és Máté Gábor pszichológiai munkái keresettek. Az idősebb korosztály az életrajzokat (pl. az angol királyi családról szólók), a skandináv krimiket és a történelmi romantikus regényeket szereti (pl. Philippa Gregory Tudor-sorozata).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 26., vasárnap

A székely táj önmagában is érték – állítják Kós Károly örökségének őrzői

Háromnapos rendezvénysorozattal, konferenciával és terepszemlével jubilált az Országépítő Kós Károly Egyesülés (OKKE), az erdélyi építészek és értelmiségiek húsz éve fennálló közössége.

A székely táj önmagában is érték – állítják Kós Károly örökségének őrzői
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Háromszéki és csíki összefogás a Mária-út fejlesztésére

Kovászna Megye Tanácsa társulási megállapodást kötött a csíkszeredai Via Mariae Egyesülettel az októberi soros tanácsülés keretében. Együttműködésük célja a Mária-út – Via Mariae – háromszéki szakaszának fejlesztése és népszerűsítése.

Háromszéki és csíki összefogás a Mária-út fejlesztésére
2025. október 24., péntek

Tamás Sándor: politikai szempontból nehéz volt ez az év

Az elmúlt időszak eseményeiről számolt be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az október 23-i tanácsülést követően. Összegzéséből kiderült: politikai szempontból nehéz, fejlesztés terén eredményes évet hagy maga mögött Háromszék.

Tamás Sándor: politikai szempontból nehéz volt ez az év
2025. október 23., csütörtök

Kevesen vannak az emlékezők: Sepsiszentgyörgyön a 56-os áldozatokra emlékeztek

Alig több mint egy tucat ember, főként volt politikai foglyok és hozzátartozóik gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi városháza falán lévő Gloria Victis emléktáblánál az 1956-os forradalom leverése után elítélt háromszékiek emlékére.

Kevesen vannak az emlékezők: Sepsiszentgyörgyön a 56-os áldozatokra emlékeztek
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Több ezer fiatalt képeznek közösségi emberré Háromszéken

Több mint háromezer fiatalnak segít megtalálni a helyét a társadalomban két uniós finanszírozású projekt keretében a Kovászna Megyei Munkaerőelhelyező Ügynökség.

Több ezer fiatalt képeznek közösségi emberré Háromszéken
2025. október 23., csütörtök

Elektromos rollerest sodort el egy autós Sepsiszentgyörgyön

Biciklisávon közlekedő elektromos rollerest sodorhatott el egy autós Sepsiszentgyörgy egyik utcájában csütörtökön reggel.

Elektromos rollerest sodort el egy autós Sepsiszentgyörgyön
2025. október 22., szerda

Tojásdobálás az erkélyről – ilyenért is hívhatják a helyi rendőröket

Tojásdobálás, hangoskodás, rongálás – a sepsiszentgyörgyi fiatalokra többnyire ilyen rendbontások miatt szoktak panaszt tenni a helyi rendőröknél. Szerencsére ritkán adódik erre a példa.

Tojásdobálás az erkélyről – ilyenért is hívhatják a helyi rendőröket
Hirdetés
2025. október 21., kedd

Gyalog is szabályosan! Ellenőrzések Kovászna megyében

Fokozottan ellenőrzik a gyalogosokat Kovászna megyében az előttünk álló héten – olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Gyalog is szabályosan! Ellenőrzések Kovászna megyében
2025. október 20., hétfő

A kiállítás, amely túllép a kliséken, és mélyre ás a székely néplélekben – videóval

Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.

A kiállítás, amely túllép a kliséken, és mélyre ás a székely néplélekben – videóval
2025. október 17., péntek

Beszédes állatportrékkal nyitották meg a Székelyföldi Vadásznapokat

Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.

Beszédes állatportrékkal nyitották meg a Székelyföldi Vadásznapokat
Hirdetés