Lehajtott az úttestről, majd egy hídlábnak ütközött egy személygépkocsi vasárnap hajnalban Hatodon, Mikóújfalutól 12 kilométerre. A sofőrt, valamint a gépjármű utasát súlyos sérülésekkel Brassóban ápolják.
2013. február 25., 16:342013. február 25., 16:34
A baróti rendőröket nyolc óra után riasztották, hogy a 122-es, Mikóújfalut Nagybaconnal összekötő megyei úton baleset történt. A rendőrök mellett a tűzoltók is ki kellett szálljanak a helyszínre, miután mindkét személy beszorult a gépjárműbe. A tűzoltóság közlése szerint a két eszméletlen áldozatot kiszabadították a roncsból, és először a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházba, majd Brassóba szállították őket.
A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gépkocsi vezetője túl gyorsan hajtott, és egy kanyarban kicsúszott, nekiütközve egy hídfőnek. Az ütközés nyomán a jármű gyakorlatilag lerepült az úttestről, majd a hídnak ütközött. A Székelyhon.ro érdeklődésére a rendőrség képviselői elmondták, hogy mind a sofőr, mind pedig az utas súlyos sérülésekkel került a brassói kórházba.
Az elmúlt hétvége alatt egyébként három, jogosítvány nélküli sofőrt is lefüleltek. Egyikük egy haszongépjárműt vezetett, amit saját apjától tulajdonított el, egy másikat robogón kaptak el Ozsdolán, míg a harmadik egy személygépkocsit vezetett Gidófalván. Mindhárman rutinellenőrzések során buktak le.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
szóljon hozzá!